Magyar Narancs cikk

Orosz Ildikó / Forrás: Magyar Narancs


"Kegyelemre és oltalomra"

Balassagyarmat lakosságának 40 százaléka volt zsidó a 19. században. Valaha itt állt Közép-Európa második legnagyobb - 4000 fő befogadására alkalmas - ortodox zsinagógája, de a holokauszt után csak 136-an tértek vissza a városba. A Zsidó Gyűjtemény az egykor virágzó közösség múltját mutatja be.




Civitas Fortissima.

Az 1950-ig megyeszékhelyként működő, majd a Rákosi-érában polgárias jellege miatt "reakciós fészeknek" minősített Balassagyarmat büszkén viseli a soproni Civitas Fidelissima (leghűségesebb város) mintájára megalkotott "legbátrabb város" címet. A Károlyi-kormány idején ugyanis, amikor a kezdeti antantbarát, pacifista politika jegyében az ukáz szerint tilos volt a fegyveres harc, az 1919. január 15-én bevonuló cseh légiósokat helyi önkéntesek január 29-én kiverték a városból. Minthogy Balassagyarmat lakossága jelentős részben zsidó volt, az akció több hőse is közéjük tartozott. Például a tarkólövésben elhunyt Weisz Sándor 21 éves kereskedősegéd és Kondor Miklós repülős és géppuskás tiszt, aki első világháborús és 1919-es érdemei miatt egy rakat kitüntetést kapott; később Horthy Miklós személyesen mentette fel a sárga csillag viselése alól. Már ameddig ez számított.

Minderről az Ipoly menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóteremben hallunk Majdán Béla művelődéstörténésztől, aki kuratóriumi titkára a helyi zsidó kulturális örökség ápolására hivatott Kertész István Alapítványnak. A gyűjtemény épületének története a balassagyarmati zsidóság

20. századi viszontagságait is tükrözi: az 1920-as években Ehrenfeld Saul sajtmanufaktúra-tulajdonos és néhány tehetősebb zsidó polgár finanszírozásában épült a fiatalok számára közösségi és művelődési háznak. A két háború közt színkör és dzsesszklub is működött itt, míg hátul a Chevra Kadisa (a temetkezési és egyéb ügyeket intéző "szent egylet") kapott helyet. A vészkorszak után a túlélő kevesek imaháznak használták, de 1980-tól pusztulásnak indult. Az 1990-es évek elején leleményes vállalkozók bárhelyiséggé vagy fitneszközponttá szerették volna alakítani, ám az alapítványnak a 80 éves Róth József vezette maroknyi hitközséggel karöltve sikerült ezt megakadályoznia. Az önkormányzat, a Mazsihisz és magánemberek támogatásával felújított épületben 2000-ben nyílt meg a kiállítás: a tóratekercsek, menórák, archív fotók hazánk egyik legrégebbi, hatszáz évre visszatekintő zsidó közösségének állítanak emléket.

A törökdúlás után a 18. századtól települtek vissza a zsidó kereskedők a városba; a század második felében már zsinagóga és jesiva is működött. Az izraelita vallásúak aránya a 19. század közepére elérte a lakosság csaknem 40 százalékát. A bővülő közösség 1839-ben egy nagyobb zsinagóga építésébe fogott, ám a munkálatok a hitközségen belüli anyagi és műszaki jellegű viták miatt évtizedekre elhúzódtak. Erről tanúskodik a Vasárnapi Újság képe az 1850-es évekből: a rézmetszet a szlovákiai dombok felől mutatja Gyarmatot, ahol az evangélikus, katolikus és görög templom mellett a tető nélküli, félben maradt zsinagóga határozza meg a városképet.

A viszálykodásnak az 1851-ben a városba érkező rabbi, Deutsch Áron Dávid vetett véget, és 1868-ban végre elkészült a kb. 4000 fő befogadására alkalmas monumentális templom, Közép-Európa második legnagyobb ortodox zsinagógája. Deutsch, aki az európai askenázi zsidóság szellemi vezetőjének, a pozsonyi Sofer Moysénak volt az egyik legkedvesebb tanítványa, a zsidó "egyházszakadást" követően a hazai ortodoxia vezető személyiségévé vált - nem véletlen, hogy a gyarmati közösség is az ortodoxia útjára lépett.

Az 1868-as emancipációs törvény után a zsidóság tagjait a város társadalmi, gazdasági és kulturális életének valamennyi területén megtaláljuk. A mai főutca régi épületeinek döntő többsége zsidó tulajdonban volt: alul működött a bolt, felül lakott a család. Az aranykorról mesélnek az 1910-es évekből a Hoffman-féle seprű- és ecsetgyár tulajdonosait és alkalmazottait vagy az 1930-as évek Szántó-féle festékboltját megörökítő fotók, valamint a keresztény és zsidó gyerekek közös születésnapi zsúrját ábrázoló kép.

A következő falon, egy homályos felvételen már az utolsó transzport látható. A zsinagóga körül kialakított gettó szűkösnek bizonyult, így a közeli Nyírjes település dohánypajtáiba gyűjtötték a zsidókat. Maga a dohánytároló is zsidó tulajdonban volt: Illovszky Ármin hozott itt létre virágzó mintagazdaságot, amelyhez többek közt egy hét tóból álló mesterséges halastó-rendszer és bolgárkertészet is tartozott. A Nyírjes-tó és parkja ma természetvédelmi terület és kedvelt kirándulóhely - az persze kérdés, hogy múltjáról mit tud a vasárnapi ifjúság.

A Kertész István Alapítvány munkatársai és a szórvány hitközséget összetartó Bauer család a maguk részéről mindent megtesznek az ismeretterjesztés érdekében. Majdán Béla például a regionális oktatóbázisként is működő múzeumban rendszeresen tart kihelyezett történelemórákat iskolás csoportok számára a zsidóság történelmi-kulturális szerepéről. ' maga palócnak és katolikusnak vallja magát, de az ELTE-n szerzett bölcsészdiplomája mellé a Zsidó Egyetem művelődéstörténet szakát is elvégezte.

Van miről mesélnie. Ipolyságtól Szécsényig összesen 5-6000 embert deportáltak, Gyarmat volt a "bevagonírozás" központja. A megyeszékhelyről több mint 2000 zsidót hurcoltak el, 136-an tértek viszsza. A háború alatt élelmiszer- és lőszerraktárként használt zsinagógát 1944. december 9-én robbantották fel az elvonuló németek. Évekig romjaiban állt, mígnem egy Budapestről kivezényelt utászalakulat 1950-ben végleg felrobbantotta és eltakarította életveszélyes maradványait. Helyére  a városi piacot építették.

A kiállítás különleges darabja egy súlyos márványtábla, amely eredetileg a zsinagóga bejáratánál volt. Rajta Ferenc József szavai héberül és magyarul, aki egy 1894-ben tartott audiencián a gyarmati zsidóság delegáltjainak a következőket mondta: "A Nógrád megyei izraeliták hitközségének hódolatát és tántoríthatatlan hűségének biztosítását köszönettel fogadom. Népeim irányában a valláskülönbség nem képez válaszfalat szívemben. Királyi kegyelemre és oltalomra tehát önök is mindenkor számíthatnak." Legalábbis a kiegyezés után, amikor már anyagilag is támogatta a budapesti rabbiképző felállítását, kompenzálva azt a súlyos hadisarcot, amelyet az 1848/49-es szabadságharcban való részvétele miatt korábban a zsidóságra kivetett.

A márványtábla kalandos úton került a gyűjteménybe: az 1990-es évek elején Gyarmat környéki gazdák gyakran feljártak Budapestre, ahol lakótelepeken és a kertvárosban kínálták a nógrádi burgonyát. Ilyen őrhalmi krumplizóktól hallott egy Budán élő egykori katonatiszt arról, hogy "újjáépítik a gyarmati zsinagógát" (valójában az imaterem múzeummá alakításáról volt szó). A nyugdíjas utászparancsnok vezette egykor a zsinagóga maradványainak 1950-es felrobbantását. A táblát akkor hazavitte, és nejlonba csomagolta, majd több mint negyven év elteltével, 1993-ban jogos helyére visszaadta.

A gyűjtemény megtekintése után átmegyünk a belvárosi keresztény temető mellett található zsidó temetőbe. A mintegy 3400 sír közül a legrégebbiek a 18. század elejéről valók. A szépen gondozott, ma már jelölt parcellákra tagolódó sírkert az első volt Magyarországon, amelyet a rendszerváltás után országosan védett műemlékké nyilvánítottak. Van itt keleties, szefárd stílusú, barokkos és palóc tulipánmotívummal díszített sírkő is. A bejárattól nem messze nyugszik a Kertész István Alapítvány névadója: a zárkózott, magányos életet élő "Pista bácsi" eredetileg szobafestő volt, de az 1970-es évektől a temető gondozásának szentelte az életét. Mindennap kijárt az akkor még félig elkerítetlen, elhanyagolt sírokat rendbe tenni, s bár héberül nem tudott, legjobb tudása szerint átfestegette az olvashatatlanná vált betűket. A hazalátogató elszármazottaknak segített megkeresni az ősök nyughelyét, és a tőlük kapott egy-két dollárokat, sékeleket zacskóba gyűjtve 1992-ben mintegy kétmillió forintos alapítványt tett. A Pro Urbe Díjjal kitüntetett Kertész István 1997-ben halt meg az Amerikai úti Szeretetkórházban.

A régebbi temetőrészben áll Deutsch Dávid főrabbi két méter magas, mívesen faragott sírköve. 't fia, Joszef Izrael, majd annak fia, Dávid követte a gyarmati rabbinátus élén - utóbbi önként kísérte a közösségét Dachauba. A sírok rendszerezése nyomán részben sikerült a történészeknek feltárniuk a rabbi családok kapcsolatait is, kiderült például, hogy a pozsonyi Sofer Moyse is több szálon kötődött ide. A sajtgyáros Ehrenfeld Saul mellett nyugszik fia, a város büszkesége és nemzetközi imázsának legkülönösebb építője, Michel Gyarmathy (lásd A revükirály című keretes írásunkat). A közelben található Vértes Ervin nemzeti színű szalaggal átkötött sírja - ő a család egyetlen gyermekeként 1915-ben, 21 évesen hősi halált halt az orosz fronton.


A revükirály Michel Gyarmathy Ehrenfeld Miklós néven született Balassagyarmaton, 1908-ban. Iparművészeti tanulmányai után a Király Színházban, a Fővárosi Operettszínházban és más színházak zenés darabjaiban lett díszlettervező - ekkor javasolja számára a Gyarmathy nevet Honthy Hanna. 1933-tól Párizsban él, a Folies-Bergére revüszínház nagy hatású díszlet- és jelmeztervezője, művészeti igazgatója, részvénytulajdonosa, Josephine Baker felfedezője. Híresen lokálpatrióta, gyakran öltözteti a táncosokat magyar népviseletbe, egy legendás produkcióban japán és amerikai turisták ovációja közepette elhangzik a magyar Himnusz, megjelennek a Mátyás-templom díszletei és a balassagyarmati vasútállomás, az állomásjelző táblával. 1970-ben saját költségén verseskötetet ad ki Mosolyok és könnyek címmel, amelynek szociografikus kínrímeiben szintén megidézi a gyarmati gyerekkort. A Családi összejövetel például a végenincs zsidó família felsorolása: "A sok rokon sajtgyárba jön / Náci bácsi és Brack Ödön. ... Lotka Lipót hol van máma? / Miért nem jött uzsonnára? / Erna itt van és szépsége / Lotti néni büszkesége. / Hédi, Klári új ruhába / Ernusom a kék vásznába." A számos francia és magyar kitüntetés birtokosa, Monsieur Michel 1996-ban hunyt el. Kérésére szülei mellett nyugszik a balassagyarmati zsidó temetőben.

Két részeg bőrfejű 2009. augusztus 20-án megrongálta a temető sírjait. Tíz éven belül ez volt a második eset. Kis közösségben az ilyenek törzshelye közismert, a rendőröknek sikerült kézre keríteniük a tetteseket. Majdán Béla elhivatott tanáremberként azt tette, ami leginkább hiányzik a magyar igazságszolgáltatásból: leült beszélgetni a rongálókkal. Több héten át igyekezett eloszlatni téveszméiket, és kivitte őket Vértes Ervin sírjához is - bár ki tudja, hogy erőfeszítése hosszú távon mekkora sikerrel jár. Mindenesetre a fiatalemberek utóbb bocsánatkérő levelet írtak a Mazsihisznek és egyikük a kárrendezés költségeinek felét is kifizette.

Balassagyarmaton, mint a vidéki Magyarország nagy részén, a zsidó hitéletnek már csak a nyomai lelhetők föl. A körülbelül félszáz, többségében nem vallásos zsidó egy része elmegy az évenként megrendezett holokauszt-emléknapra. A világ minden tájáról jelentkező elszármazott gyarmatiak őseinek felkutatását tavaly óta sírkövenkénti fotódokumentáció, szöveges adatbázis és térkép segíti.

 

A cikk megtalálható a Mazsihisz honlapján is: link


Balassagyarmat, Hunyadi u. 24. Előzetes bejelentkezéssel látogatható. Telefon: 35/505-985,
www.balassagyarmatizsidosag.hu