The rendering of religious, cultural and historical heritage into public property, the development of a Jewish collection and exhibition hall

Ortodoxia és határai, neológia és asszimiláció

Majdán Béla:

Egy dualizmuskori magyarországi város zsidó közösségének mindennapjai a helyi sajtó tükrében

OR-ZSE Szakdolgozat 2007.

Konzulens:
Dr. habil Haraszti György
egyetemi tanár
Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem
Esti tagozat
Művelődéstörténeti szak
IV. évfolyam

 

Ezúton mondok köszönetet a Svájcban élő Gömöri Jánosnak, azért, hogy lehetővé tette számomra, anyagilag támogatta a budapesti Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetemen 8 szemeszteren át folytatott tanulmányaimat.

Tisztelettel és barátsággal:
Majdán Béla

I want to thank Mr. Gömöri János, who lives in Switzerland, that he helped and financed my studies at the National Rabbi Constituting Jewish University at Budapest for 8 semesters.

With respect and friendship:
Majdán Béla

 

I. Bevezetés

Az Osztrák – Magyar Monarchia időszakát, az ún. dualizmus korszakát gyakorta szokás a magyarországi zsidóság „aranykora”- ként emlegetni. Ha jól végig gondoljuk, a zsidóságnak - a második jeruzsálemi Szentély i.sz. 70-ben történt lerombolásától számított - közel két évezredes szétszórattatásának, diaszpórikusságának történetét, talán nem túlzás azt állítani, hogy ez - a magyarországi „aranykor” - az egyetemes zsidóság történelmét megörökítő könyvekben is külön fejezetet érdemelne. Úgy gondolom: az askenáz zsidóság történetében kevés helyen és kevés időben élhette oly szabadon és virágzóan „zsidó életét” ez az Ö.(rökké)való által „kiválasztott papi-nép”, mint éppen Magyarországon, az 1868 és 1918 közötti négy évtizedben.
Hogy ennek az általánosnak mondható vélekedésnek tényleges valóságtartalma legyen, célszerű azt konkrét, bizonyító erejű tények ismertetésével is alátámasztani. Ilyen bizonyító erejű konkrét tény lehet például egy - a jelen szakdolgozat témáját képező - dualizmuskori magyarországi város zsidó közössége mindennapjainak fölelevenítése. Úgy gondolom ezen a konkrét példán keresztül is egyértelműen láthatóvá válik, hogy ott és akkor , az említett császári és királyi (k. und k.) Magyarországon két nép, két kultúra, sőt két vallás a keresztény és az „izraelita”, (vagy másképpen a „mózeshitűek”) egy adott - évtizedekig tartó - történelmi pillanatban minden tőlük telhetőt megkívántak tenni a közeledésért, a békés és mindkét fél számára egyaránt gyümölcsöző együttélésért, együtt munkálkodásért.

A XIX. századi Európa középső harmadában két sajátos múltú, karakterű, ugyanakkor egyaránt elnyomott, szabadságszerető, csak a maga erejére számítható nép - a magyar és a zsidó - nyújtott kezet ekkoron egymásnak. Az egyik fél, - a magyarság, - éppen egy elbukott szabadságharc utáni megaláztatásból próbált újra talpra állni, míg a másik fél, - a magyarországi zsidóság, - pedig ez idő tájt kellett rádöbbenjen, hogy a fejlett Európában a XVIII században kibontakozó zsidó felvilágosodás, a haszkala immáron a XIX. századi magyarországi zsidóság körében is talajra talált. Éppen a dualizmus idejére válik egyre tömegesebbé és természetesebbé az évezredes zsidó hagyományok elhagyása, az „elvilágiasodás”, vagy éppen az „átkeresztelkedés”, az „elmagyarosodás”, az asszimilálódás.

II. Kitekintés a „feudális gettóból” (Európa)

Mára már számos az elmúlt években megjelent nagyhorderejű műből világosan láthatóvá vált: a hispániai zsidók XV. század végi kiűzettetése, az azzal szinte egyidejű nagy földrajzi fölfedezések és az azt követő európai polgárosodás megindult folyamatainak hatására a XVII. századra az európai zsidóság történelmi útelágazáshoz érkezett. Az ókori és középkori hagyományokon súlyos válságtünetek jeleit lehetett immáron fölfedezni. A megoldás kettős irányú volt. Az európai zsidóság vagy kísérletet tesz a megújulásra, és az új kihívásokhoz történő alkalmazkodásra. Vagy - a középkorból visszamaradt, mások által rákényszerített „gettó”-ban éli mindennapjait, továbbá az Ö.(rökké)való által predesztinált - „kiválasztottságából fakadó” - különállását konzerválva, társadalmi értelemben elzárványosodik.
A kiútkeresés egyszerre volt keserves és sokszínű. A megújulásra való törekvés a legszegényebb, Kárpátokon túli-, kelet-európai vidékeken, mindenek előtt főleg Galíciában és Oroszországban ugyanúgy érzékelhető volt, mint a gazdag nyugaton, pl. a Németalföldön. Míg a kiútkeresés a XVII. század-ban keleten a sabbatianizmus fölbukkanásával és rohamos terjedésével illusztrálható, addig a jóval fejlettebb nyugaton a polgárosodás, a vallástalanodás, a felvilágosodás első jelei már egyértelműen körvonalazódnak. Míg keleten Sabbatáj Cvi messianisztikus kalandorsága tartja izgalomban a zsidóságot, addig nyugaton ősi mózeshitét titokban őrző (marannusok) leszármazottját Baruch Spinozát chéremmel (teljes kitagadottsággal) sújtja a kehila elöljárósága. A legfejlettebb nyugaton megindult polgárosodás, és polgári felvilágosodás hatására Spinoza panteista filozófiai „Etikája” mindinkább kikristályosodik, melyben az Ö.(rökké)való – eléggé el nem ítélhető, mondhatni „szentségtelen módon” - a természettel egylényegűként jelenik meg. A zsidóság belső vívódásának, szellemi útkeresésének újabb spiráljaként – alig néhány évtized múltán – keleten, a XVII. században hirtelen föllobbant, majd elhamvadt sabbatianizmus üszkös talaján a XVIII. században az embert nyomorító szegénységet és kilátástalanságot elfedő-, életörömtől duzzadó jámbor hasszidizmus indult virágzásnak Baál Sém Tov és a nyomdokain járó misztikus „csodarabbik”, rebbék révén. A misztikus és némiképpen „kommunisztikus” vallási közösségek a keleti nyomorúságból való kitörés reményének, vagy még inkább illúziójának, a messiásvárás, a csodavárás passzivitásának lázában égtek, kialakítva ezzel egyik oldalon a későbbi „Luftmensch” „Tejesemberek” egyetlen reménysugarát. Más nézőpontból nézve viszont a „galíciai zsákutcát”. Közben - a Kolumbusz óta immáron a köznép számára is gömbölyűvé vált glóbuszon - előbb az angol polgári forradalom, majd nyomában a francia felvilágosodás visszafordíthatatlanul új perspektívákat nyit. Utóbbi szellemi nagyjai (Montesqueo, Voltairre, Candide és Rousseou) nyomán Moses Mendelsson és társai révén feudális palack-jából kiszabadul a haszkala, a zsidó felvilágosodás szelleme is. Ez a teljesen új szellemi áramlat fölismeri, hogy a világ oly mértékben halad, változik, megújul, hogy, ha a zsidóság a tudományos ismeretek újonnan létesülő tárházával szemben elzárkózik, azok e-redményeit nem tudja, vagy nem akarja megismerni és használni könnyen a szellemileg, kulturálisan lemaradó, elmaradó, ergó: a könnyen legyőzhető népek sorába keveredhet. Moses Mendelson és társai jól ismerték az ókori római mondás igazságságát. Scientia potencia est, vagyis a tudás hatalom. Márpedig éppen Mózes népét nevezték immáron hosszú-hosszú évszázadok óta „A könyv népé”-nek. A könyv, a tudás ekkorra már azonban nyilvánvalóan nem jelenthette többé csak egyetlen egy „Írás”-t. Hogy a „Szent iratok” önmagukban pusztán kevésnek bizonyulnak immáron azt a vallásos ún. ortodox irányzat hívei sem akkor, sem azóta nem fogadják el. A zsidó rituális törvények XVI. századi kodifikációja, a Sulchan Aruch alapján álló konzervatív szellemiségű, más szavakkal a hagyományok továbbélésére legnagyobb figyelmet fordítani szándékozó irányzat sem a hasszidizmus csodaváró misztikus szemléletével, de különösképpen a haszkala szellemiségével azonban nem tudott és nem is akart - sem akkor, sem azóta - megbékélni. Utóbbit egyenesen az önkéntes behódolás, önfeladás, a zsidóság sorait megritkító asszimilációs folyamat egyik fő bűnbakjaként kezeli. Ennek az i-rányzatnak az egyik legjelentősebb, legmérvadóbb karizmatikus vezéralakja az a pozsonyi rabbi, Chatám Sojfer („Író Mózes”, a „Tóra jegyese”) volt, akinek az egyik legkedvesebb tanítványát Deutsch Áháron Davidnak hívták. Ez a Deutsch Áron Dávid, merő véletlenségből éppen a szakdolgozatban tárgyalt magyarországi város, Balassagyarmat rabbija lesz később...

/Látszólag a témához nem illően, mégis úgy gondolom idetartozóan itt szükséges említést tenni arról az ortodoxia által gyakran hangoztatott érvről, mely szerint a Sulchán Aruch törvényeitől történő eltérés, a haszkala, a „zsidó felvilágosodás” egyenes ágú következménye : 1./ a zsidó családok egyre gyakoribb „kikeresztelkedése”, vagy 2./ az újabb nemzedékek egyre szélesebb körű elvilágiasodása. Utóbbi folyamat „természetes végkifejlete” - a mellesleg ugyancsak zsidó származású – Karl Marx ateista „dialektikus és történelmi materializmusa”, melynek értelmében a zsidó vallást - ,mint bármiféle istenhitet általában - a „népek ópiumaként”, az evilági nyomorúságok, társadalmi alávetettségek illuzórikus megoldásaként lehet és szabad csak értelmezni.../

III. Arccal a polgárosodás felé (Magyarország)

A két évszázados török uralom , majd az azt követő XVIII. század eleji II. Rákóczi Ferenc - féle Habsburg ellenes szabadságharc veresége után a jogilag erősen korlátozott magyarság földjére eleinte alig-alig merészkedtek Mózes kiválasztott népének fiai.
Mindössze egy-egy település felvilágosult feudális nagyura tette, tehette meg, hogy városába zsidó kereskedőket hívott, telepített be. Ilyen települések inkább az ország nyugati, Bécshez közel eső részein fordultak elő , mint például Pozsonyban, Kismartonban, Pápán.
A kevés kivétel közé tartozott a Budapesttől észak-keletre, 80 kilométerre elterülő Balassagyarmat, melynek földesurai, a Balassák és a Zichyek közösen úgy határoztak, hogy az Ipoly-menti Nógrád megye székhelyére, annak gazdasági felvirágoztatása céljából adómentességet adnak mindenféle nációhoz tartozó kereskedőnek és iparosnak...

(Így alakult ujjá a XVIII. század közepén a helyi zsidó hitközség, amelyről azonban majd a következő, IV. fejezetben esik bővebben szó.) A magyarországi zsidóság lélekszáma a XVIII. század végén mindössze a százezres nagyságrendet érte el. Szinte hihetetlen módon, bő egy évszázad után, az első világháború idejére közel mintegy tízszeresére, több, mint 910 ezerre nőtt, a hivatalos állami népszámláláskor magukat „izraeliták”-nak vallók létszáma. A 21 milliós magyar királyság lélekszámának tehát mintegy 5%-át tették ki a „mózeshitűek”. Ez a megdöbbentőnek is nevezhető létszámnövekedés főleg a szomszédos országokból, elsőként Morvaországból (III. Károly 1726-os, az elsőszülötteket követő további gyermekekre vonatkozó diszkriminatív rendelkezése nyomán ), majd Csehországból, Lengyelországból , később pedig főleg Galíciából megindult egyre fokozódó bevándorlásból fakadt. Az Osztrák-Magyar Monarchia 1867-es létrejötte után, a fölgyorsuló bevándorlást, az immáron a Lajtán-inneni területek javuló létfeltételei, a falvakból, és uradalmakból városokba-, kereskedelmi-, ipari központokba való költözés, a gazdasági és vallási egyenjogúsodás jelentős mértékben segítette elő.(Utóbbinak két mérföldköve volt: az ún. Eötvös József-féle 1868-as emancipációs törvény, valamint a zsidó vallás 1895-ös egyenjogúvá válása a három nagy keresztény egyházzal.)
E dinamikus folyamat nyomán a zsidó hitközségek száma gomba módra szaporodott, a már meglévők összetétele és arculata pedig megváltozott. A hitközségek különböző érdekcsoportok, szemléletek, értelmezések mentén különböző irányzatokra bomlottak szét, nem egyszer komoly ellentétekbe, vitákba keveredve egymással. Az ellentéteket a bevándorlók kulturális háttere és a vallási nézőpontokbeli különbségek okozták elsősorban. Már a XIX. század első harmadában a karizmatikus askenáz vallási-szellemi vezető, a legendás pozsonyi rabbi Chatám Sojfer és az aradi Chorin Áron rabbi közötti vita is előrevetítette a magyarországi zsidóság egységének időleges voltát, sőt a közösség közelgő egymásnak feszülését, majdani „végzetes szakadását”.
A magyar társadalom gazdasági-, kulturális átalakulása, a megmerevedett feudális keretek szétrepedezése, a magyar felvilágosodás-, liberalizálódás, a társadalmi közeg folyamatos változása, a hitélet és a vallásgyakorlat körülményeinek a módosulását, ebből értelemszerűen következően a vallási reformigények föl-föl bukkanását vonta maga után.

Mindezzel a zsidóság cselekvési szabadságot nyert a gazdasági és a kulturális életben egyaránt, amely magával hozta az egyén vallási-, ill. hitéletének módosulását is.
A feudális viszonyok fölszámolásáért, a kapitalizálódás megindításáért, sőt felgyorsításáért küzdő haladó, magyar liberális nemesi erők küzdelmét ún. reformkorként szokták emlegetni. Ez a társadalmi haladás azonban a magyarság függetlenségi harcával is párosult, amely azonban elbukott. Haynau rémuralma, vérengzése, a durva osztrák abszolutisztikus hatalom ideje ez. Mivel a Kárpát-medencei zsidóság a magyar szabadságharc oldalán állt, (sőt önként és tömegesen harcolva vérét is ontotta érte) a győztesek gond nélkül és kíméletlenül meg tudták őket sarcolni. Ám ez is kevés volt... Ezen túlmenőleg hatalmánál fogva szellemileg-vallásilag is meg akarták regulázni a renegát, lázadó izraelitákat. Az új Habsburg hatalom a zsidóság oktatásügyének, hitéletének a „kordába tartását”, állami ellenőrzését tűzte ki célul. Félelmére jellemző módon ugyanolyan rossz szemmel nézte a hagyományaihoz ragaszkodó konzervatívokat, mint a határozott vallási reformokat szorgalmazókat.
A maguk megnyugtatására, a hitközségek kézben tartására, a szándékok kipuhatolására, egy hierarchikus-, az államtól függő hitközségi vezetés kialakítására törekedtek. Ennek megvalósítása érdekében - a tekintélyes hitéleti vezetők véleménye megismerésének és befolyásolásának az eszközeként - egy bizottságot kíván-tak létrehozni, amely által el akarták érni, hogy - a hatóságok kérésére - a hitközségek képviselői vázolják föl helyzetüket, és terjesszék elő a jövővel kapcsolatos kívánságaikat. A hitközség vezetői helyzetértékelésének nyomán a Habsburg hatalom úgy döntött, hogy 1851 őszére összehív egy bizottságot ,amely megfogalmaz egy a hitközségek irányítását szabályozó, központosító törvénytervezetet. Az állami adminisztrátorok azonban az általuk kijelölt bizottságba olyan zsidó vezetőket választottak, akik közül mindegyik valamilyen fokon a hitközségi élet modernizációjának a híve volt. A konzervatív irányzat képviselőinek véleményét nem kívánták bevonni. A „vallásújító” neológok egyetértettek az államnak azzal a törekvésével, hogy mindenek előtt a zsidóság vallási-, szellemi műhelyei igyekezzenek a kor elvárásainak megfelelően megújulni, modernizálódni. Különösen kardinális kérdés volt a kormányzat számára, hogy az újfajta iskolák létesítése révén egyre inkább be tudja kapcsolni a zsidóságot a gazdasági, társadalmi fejlődés fő áramkörébe, hogy meggyengítse a magyarság és zsidóság mind szélesebb körű egybeolvadását. A hatalmon lévő Habsburg adminisztráció megpróbálta a zsidóságot a nagyobb lehetőségeket kínáló összbirodalmi gondolkodásra átállítani, melynek érdekében természetes módon engedélyezték, hogy a magyar nyelv helyett a héderekben inkább a német ill. a jiddis nyelv legyen az oktatás nyelve. A hatalom valójában azonban az ilyen taktikai engedmények mellett igazából az oktatásügy stratégiai átalakítását akarta elérni. Nevezetesen a héderek és a jesívák államilag ellenőrizhetetlen „zsidó zugiskolái”-nak a bezárását, a zsidó ifjuság nevelésének állami ellenőrzését, egyértelmű befolyásolását. Mindezt helyzetüknél fogva a császári adminisztrátorok a kor szellemének megfelelően parancsszóra, kemény kéz-zel hajtották, hajtatták végre, amely erős visszatetszést, sőt ellenállást váltott ki a hagyományokhoz, a tradicionális héderek és jesívák világához szokott, annak „ősi levegőjét”, összetartó atmoszféráját védelmező rabbik körében. A helyzet bonyolultságát és szinte anakronisztikussá váló furcsaságát jellemezte az a körülmény is , hogy a héderek helyébe gombamód elszaporodott, pontosabban elszaporított „állami elemi zsidó népiskolák” működésének felügyeletét az abszolutisztikus hatalom éppen a katolikus egyházra bízta... Ilyen és ehhez hasonló bonyolult és ellentmondásos változások átélésére volt tehát kényszerítve a magyarországi zsidó hitélet irányításáért felelős elöljáróság, melyet a helyi adottságok néhol még tovább cifráztak.

Röviden és tömören: a zsidóságnak a Habsburg Birodalmon belüli gazdasági mobilizációja növekedéséért, a feudális magyar viszonyokon történő felemelkedéséért cserébe súlyos árat kellett fizetni: héderét, jesíváját kellett leépítenie, vallási-rituális hagyományait kellett „modernizálni”.
Az erőszakos központosító hatalom és a vele részben kompromisszumot kötő vallásreformáló „neológok” működését a hagyományokon őrködő, a vallási alapelvek, és az évezredes rituális gyakorlat feladását semmilyen módon nem engedő konzervatívok, „ortodox”-ok ellentéte végül is odáig fajult, hogy a magyarországi zsidóság az 1868-as „Egyesülési Kongresszus”-on végérvényesen két fő táborra szakadt. A neológok és ortodoxok közötti „végzetes szakadást” el nem fogadó, közvetíteni próbáló, közbülső töredék irányzat - a status quo - jelentősége nem érte el a két nagy, egy-mással szembeforduló tábor jelentőségét. Magyarországon a dualizmus idején lélekszámát illetően körülbelül azonos nagyságrendet képviselt az ortodoxia és a neológia, azzal együtt, hogy a neológok száma inkább nőtt, az ortodoxiáé fogyott, és a mérleg nyelve egyre inkább az asszimiláció-, semmint az ortodoxia irányába billent el.
Míg az ortodoxok számára a Sulchan Aruch törvényei a zsidó ha- gyományokhoz való ragaszkodást, a zsidóság - minden körülmémények közötti - túlélésének a zálogát, az apák és ősapák hitének tovább élését, tovább éltetését, a zsidó önazonosságot és öntudatot, az Isteni küldetés továbbvitelének parancsoló nélkülözhetetlenségét, az ókori hit és nép egységének és kontinuitásának a mo-dern korban történő továbbélését jelentette. Addig a neológok egyes vallási előírások túlhaladottságát, az élethez, a modern tudományokhoz történő igazításának elkerülhetetlenségét vallották.

IV. A kezdetektől az emancipációs törvényig

a./ egy magyarországi diaszpóra múltjából

Mint az a Zsidó Lexikonból ismeretes a balassagyarmati diaszpóra az egyik legrégibb magyarországi zsidó közösség, múltja immáron mintegy hatszáz évre tekint vissza.. Az első családok letelepülése minden bizonnyal összefüggésben állt azzal, hogy ez az Ipoly menti település a XV. században mezővárosi jogokat kapott illetve, hogy a Felvidék, valamint az Alföld, továbbá Buda és Kassa közötti főbb hadi és kereskedelmi útvonalak egyikén a jelentős megállóhelyek közé tartozott.

A felvidéki fa, juh, gyapjú délre-, illetve az alföldi gabona, szarvasmarha, ló északra áramlásának egyik legfőbb átkelőhelye éppen a balassagyarmati Ipoly híd volt. (A szélsőséges vízhozamú, helyenként mocsaras árterületű folyócska Losonctól a Dunakanyarig több, mint száz kilométeren kanyarogva nehezítette meg a kereskedők továbbhaladásának lehetőségeit.)
Az akkor még kizárólag csak a Balassák tulajdonát képező helység a XIII. század végétől a muszlim török uralom beköszöntéig Nógrád vármegye politikai, gazdasági központjává nőtte ki magát. Nógrád, Hont - esetenként Heves - vármegyék nádori gyűléseit tartották itt, a „gyarmati mérce” pedig az egész Ipoly völgyének elfogadott mértékegysége (űrmértéke) volt. A virágzó mezővárost azonban 1663-ban a török elpusztította. Az újbóli benépesülés csak az oszmán hadak végleges elűzését követően, 1690-től vette kezdetét.
Jelenlegi ismereteink szerint az első zsidó vallású visszatelepülő az 1724-ben Korponáról érkezett Leukó Márk zsellér volt, akit hamarosan többen is követtek. (A földesurai által újra telepített város első utcái között találjuk a „Jeruzsálem” , valamint az „Óváros” elnevezésű utcákat. Az utóbbi utca egészen a XX. század közepi holocaustig többségében zsidó családok által lakott városrész volt.)

Az 1750-es összeírásból már tucatnyi olyan zsidó kereskedőről tudható, akik kocsival, lóval, ökörrel is rendelkeztek és valószínűsíthetően távolabbi vásárokra is eljártak.
A helyi zsidóság száma és gazdasági súlya a XVIII. század második felére rohamosan, szinte robbanásszerűen nőtt. Nagy Iván a XIX. század jeles, országos hírű pozitivista történésze írja Balassagyarmatról szóló munkájában, hogy a XVIII. század második felében „ a mesteremberek, görög, zsidó úgy elözönlé a várost, hogy ezek jóformán kétharmad részét tevék a városnak”. E „jóformán kétharmad rész”- nyi idegen betelepedő többségét az újonnan érkező zsidók képezték. A XVIII. század második felében már a balassagyarmati zsidó kereskedők voltak a vármegye birtokos nemességének legfőbb hitelezői. De mi lehetett az oka ennek a gyors gyarapodásnak, megerősödésnek? Mindenekelőtt említést kell tenni I. Lipót császár és király - a zsidóság mozgásterét korlátozó - intézkedéseiről, melyek közül esetünkben külön figyelmet érdemel az, amely 1693-ban megtiltotta letelepedésüket a bányavárosoktól 7 mérföldes (kb. 50 km-es) távolságban. Balassagyarmat bő 7 mérföldnyire feküdt az egyik privilegizált királyi aranybányától. A magyarországi - így a balassagyarmati - letelepedési hullámhoz III. (Habsburg) Károly 1726-os rendelkezése is hozzájárult, amely a morvaországi zsidóság körében csak az elsőszülöttnek engedélyezte a házasodást, kikényszerítve ezzel a nagyarányú elvándorlást.
Ám közvetlenül, helyi okok is közrejátszottak a balassagyarmati zsidó közösség gyors gyarapodásához. A város lakossága a török kiűzését követő újratelepülés néhány évtizedes lendülete után – a XVIII. század első harmadának vége felé – fogyásnak indult, melyet az 1740-es évek tűzvészeinek egyike is felgyorsította. Ezt a tendenciát és hátrányos következményeit ismerte föl a város - ekkor már - két, társbirtokosa gróf Balassa Pál és gróf Zichy Károly. Közös elhatározás nyomán hamarosan a két főúri család adómentességet adott minden Balassagyarmatra települni szándékozó iparosnak és kereskedőnek.
A betelepülés folyamatáról az 1746-os, az 1760-as összeírások adatai újabb komoly támpontot nyújtanak. 1746-ban 27 adózó felnőtt férfi, 23 nő, 14 fiú és 12 leánygyermek, valamint 3 „szolga” vallotta magát zsidó származásúnak és balassagyarmati lakosnak. Ez a 79 fős közösség tette ki a Nógrád megyében megtelepülők felét. (51,9%). Az 1760-as adatokból kitűnik, hogy 13-an fizettek ún. türelmi adót, összesen 81 Ft-ot. A legnagyobb adófizető egy Salamon nevű személy volt, 14 Ft-al. A megyei türelmi adó összege ekkor 214 Ft, melyből Szécsény 39,7%-kal, a balassagyarmati közösség pedig 37,8%-al részesedett.

A hitközség városon belüli „jogi státuszát” illetően elmondható, hogy a balassagyarmati zsidó (és szerb) közösség a város a közigazgatásával párhuzamosan saját, önálló „községet” alkotott. A földesúri engedéllyel letelepedett zsidó személyek a városi „zsidó tanács” fennhatósága alá tartoztak. Ez a szervezet a helyi közösség rabbijának az elnöklete alatt két jogilag jártas „ügyész”-ből, két „bíró”-ból és két „tanács”-tagból állt. A két ügyész egyike az alperes, másika pedig a felperes érdekét volt hivatott képviselni. Az autonóm tanács hatáskörébe tartozott a zsidóság belső viszályainak intézése. Együttműködött a városi tanáccsal olyan gazdasági, adózási és rendészeti ügyekben, melyek a zsidó lakosokkal voltak kapcsolatosak. Ez a „zsidó tanács” mindkét uradalom engedélye és a Habsburg birodalmi Helytartótanács által is támogatottan működött.
A betelepülés folyamatának kiszélesedésére utalnak az 1771-es összeírás adatai. Ekkor a két uradalomban összesen 26 zsidó családfőt, 26 feleséget, 22 fiú é s 20 leánygyermeket, továbbá 1 „szolgát” és 7 „szolgálót” írtak össze. A 26 családfő közül 18 Balassa Pál, 8 pedig Zichy Károly birtokán lakott. A 26 családfő közül 10 nem helyben született, ami újabb bizonyíték arra, hogy a bevándorlás folyamatos volt. Ekkor a Balassák és a Zichyek összesen 129 telket birtokoltak a városban. (65 ill. 64 arányban.) A településen 1771-ben 102 fő biztosan zsidó származású volt.

A betelepülés szinte robbanásszerű fölgyorsulása és az emancipációs folyamat jelentős előrehaladása különösen II. József uralkodásához és a XVIII. század végi – XIX. század eleji török ill. francia háborúkhoz köthető. Az 1781 és 1787 közötti ún. türelmi adóösszeírások során Balassagyarmaton 104 háztartásban 529 személyt vettek számba. (Háztartásonként 5,09 fő.) Ez a város akkori összlélekszámának (2778 fő) 19,1%-a. Az 1788 tavaszán Balassagyarmat a vármegye és az egész Ipoly mente katonai felvásárló központja volt. A hadiszállítások fő útja Nógrádból Balassagyarmat és Vác, illetve Szentendre között alakult ki. Vácon az Ipoly menti gabonát, Szentendrén pedig a takarmányt rakták hajókra. Az ellátás és az utánpótlás biztosítása miatt több rendelet látott napvilágot, amely a kereskedelmet, szállítást kedvezményezett helyzetbe hozta. Ehhez járultak még azok a rendelkezések is, amelyek a hadseregnek szállítók és eladók számára az egész ország területén vámmentes közlekedést biztosítottak. Számos balassagyarmati zsidó kereskedő is szekeres fuvarozásra rendezkedett be, lovakat vásárolt, istállókat épített.

Elmondható tehát, hogy a háborús konjunktúra révén nemcsak a nemesség egy része gazdagodott meg, hanem a terményt és állatot fuvarozó zsidóság is.
Mindezen tényezők együttes hatásának a következtében megállapítható, hogy a Balassagyarmaton a XIX. század elején az itt élő zsidóság nem csak létszámában, hanem gazdasági erejét illetően is gyarapodott.
Ezt a megállapítást igazolják például az 1812-ben fölfektetett katonai szállásolások összeírásainak adatai is. A beszállásolásra kijelölt 461 házból (értsd ebben az esetben szobából) 84 biztosan zsidó személy tulajdonában volt. A 84 szoba megoszlása - 1 ”extra szép” , 34 „extra” , 19 „szép” , 20 „meglehetős”, 6 „tsúnya” és 4 ismeretlen minőségű - arra enged következtetni, hogy az itt élők körülményei meglehetősen jók lehettek. (Ugyanők 50 lovat is el tudtak helyezni istállóikban.)

Az összeírás adatai arra engednek következtetni, hogy a napóleoni háborúk végére kialakult a helyi zsidó közösségen belül egy létszámában ugyan nem nagy, de gazdag réteg. Közülük többen fuvarozással foglalkoztak. Egyébiránt érintőlegesen itt teszünk említést arról, hogy kimutatható ebből az összeírásból az iparűzők jelenléte is, a szabótól a kezdve a jómódú ötvösig bezárólag.

Ugyaninnen érdekes információkat szerezhetünk a közösség oktatási, művelődési és egészségügyi viszonyaira, valamint a betelepülők származási helyére vonatkozóan is. Három személlyel kapcsolatosan szól a forrás a zsidó „iskolaház”-ról, valamint két alkalommal a zsidó „közkórház”-ról. Megtudhatjuk továbbá, hogy a helyi zsidó közösség tagjai szép számban német nyelvterületekről érkezhettek ide. Ugyancsak szép számmal találkozhatunk szláv eredetű nevekkel is, akik feltehetőleg, Csehországból, Morvaországból, Lengyelországból, Galíciából jöhettek. Utóbbira példa Adam Martsek, vagy éppen a Sztriberny Izrael, Adam és Jakab. Ugyanekkor kifejezetten ősi héber eredetű személynevekkel is találkozhatunk, mint például Jónás Ábrahám, Izrael Moyses, David Betlehem. 1836-ban a Tiszti Építő Szék országos összejövetelt rendezett Nógrád vármegye székhelyén az új monumentális építészeti remekmű, az új vármegyeháza megtekintésére. Az ország legkülönfélébb tájairól érkezett 476 küldöttség tagjai valósággal ellepték a várost, hiszen nem egy küldöttség két-három, vagy ennél is több delegálttal érkezett. Az összeírásból kiderül, hogy néhány zsidó személy egyszerre több illusztris vendég elszállásolására is képes volt. Mint például a gazdag termény nagykereskedő Doman Ignátz, továbbá Smidl József a zsidó tanács bírója, Hersli Jakab, Unger Antal vaskereskedő, Josef Löbl, Ungár Gáspárr, Herschl József, vagy éppen Felsenburg József órás. A zsidóság létszámának, gazdasági súlyának gyors növekedése mellett érzékelhetően a helyi társadalomba történő betagozódása és emancipálódásának folyamata is előrehaladott. Hiszen, mint például az említett lajstromból is kiderül, a balassagyarmati zsidó családokhoz „Ttes Grassalkovich Herczeg Fiscálisát”, katonatiszteket, sőt még katolikus papokat is elszállásoltak a legtermészetesebb módon.
Az 1847-es összeírás tanúsága szerint a 4722 lelket számláló korabeli vármegyeszékhelyen 1761 személy vallotta magát római katolikusnak,1583 ( a népesség 39,32%-a!) izraelitának ,1320 ág. evangélikusnak, 58-an pedig görög katolikusnak (a szerbek és a macedón görögök).
A betelepülés körülményei kedvezőek, a feltételek a jelek szerint egységesek voltak (az előző településről hozott feddhetetlenségi igazolás). A helyi társadalomban elfoglalt helyük, a megélhetési lehetőségük szempontjából a zsidó közösség többrétegű, nem egyszer még - ellentétes gazdasági érdekek, vagy éppen eladósodás, továbbá vallási nézőpontok különbségei miatt - egymással is szembekerülő volt. A korábbiakban szóltunk a - nagyrészt a török- és franciaellenes háborúk idején – meggazdagodott rétegről. De kevésbé esett szó arról, hogy a közösség tagjai közül a legkülönfélébb foglalkozásból próbálták magukat és - nem ritkán - népes családjukat eltartani. Egyébiránt a közösség nagyobb részét a bizonytalan megélhetés, sőt a szegénység jellemezte. Számos család kicsinyke sajátjuk elárverezését, sőt a kilakoltatást is át kellett élnie.
Ami a megélhetés forrását illeti: a fuvarosok, szállítók mellett jelentős vagyonra tettek szert még a gabona termelő földbérlők, mint pl. Doman Ábrahám, Jaulusz Chájem, Quittner Moyzes, Unger Antalné. Az 1840-es években tudomásunk van arról, hogy a város 6 orvosából három - nevezetesen Hoffman Cajetán, Risembaum Móricz és Schőnfeld Ignátz - a zsidó közösség soraiból kerültek ki. Az ugyancsak 6 okleveles bába közül szintén három - Unger Borbála, Kohn Joachimné és Klein Adolfné - zsidó származású volt.
Az 1847-es országos összeírás szépszámú kézműiparos réteget is talált a városban. A 296 önálló mester közül 188 volt céhtag és 108 kontár (36%). Mivel az 1848/49 –es polgári forradalomig és szabadságharcig a „feudalizmus erős bástyái”, a céhek zsidó származású személyt nem fogadtak soraikba a kézműiparban dolgozó zsidó iparosok hivatalosan „kontár”-ként működtek. Mesterségenkénti megoszlásuk szerint 15 szabó, 8 cipe varga, 5 ”féketősnő”, 2-2 sipkás, serfőző, kőfaragó, szobafestő, üveges, tímár, 1-1 szappanos, enyvfőző, cserző varga, ruhafestő . (A lajstromban szereplő zsidó iparosok száma azonban nem teljes.)
Az árendások, a földművelők, az orvosok, szülésznők, iparosok és még ki tudná megmondani hányféle foglalkozást űző balassagyarmati zsidók számára azért, mint már említettük, mégis a kereskedelem volt a fő megélhetési forrás.

Mint már korábban láttuk a kereskedelemmel foglalkozók tagolódása rendkívül sokszínű volt. 1847-ben 15 nagykereskedőről van tudomásunk, akik posztó, perkál és specery (vegyes) kereskedéssel foglalkoztak. Szabad királyi sóárusításból négy család élt meg.
Az 1848-as összeírásból kiderül, hogy „kereskedő, kalmár, portékával kereskedő” 82 fő volt ekkor Nógrád vármegye székhelyén. 58 ronggyal, 49 bőrrel, 10 liszttel, 9 gyümölccsel kereskedett. Ezen kívül egy sor más dolgot lehet felsorolni, ami a kereskedelem tárgyát képezte. Így például vászon, búza, kendő, bögre, borjú, gyapjú, tej, pipa, ló, só, gyűszű, dohány, hal, zsák stb. Tizenöt kocsmárost írtak össze ekkor. A mesteremberek között 18 szabót, 13 susztert, 5 üvegest, 3 mészárost, 3 pipakészítőt találunk. Tizenkettő „hajhász” (kereskedelmi ügynök) járta a várost és térségét. Az értelmiséget 8 tanító - közöttük egy nő, 3 orvos, két jogtudós, 1 talmudista, 1 jegyző képviselte.
Ezzel természetesen messze nem teljes a kép, hiszen ekkor Balassagyarmaton 250 családban 1583 zsidó személyt írtak össze. (A családok átlaglétszáma 6,4 személy volt.)
A legmódosabb néhány nagykereskedőnek a negyvenes években egymillió forint körül lehetett a vagyona, amiből mintegy 300.000 Ft-ot tekinthetünk mobil tőkének. Ha összevetjük ezt azzal, hogy az új monumentális zsinagóga építésének a költségeit az építés megindulásakor 64.000 vf - ra becsülték, láthatjuk e réteg gaz- dagságának mértékét.

Fenti adatok, tények alapján megállapítható, hogy a balassagyarmati zsidó diaszpóra mind létszámában, mind gazdasági, kulturális súlyát illetően a város, sőt az Ipoly mente egyik legjelentősebb rétegévé nőtte ki magát a XIX. század közepére. A jelenlegi magyar határokon belül nagyon kevés olyan település van, amely elmondhatná magáról azt, amit Balassagyarmat, nevezetesen, hogy történelme során volt idő, amikor saját népessége lélekszámának 39,32%-át a zsidó közösség tette ki.

V. Az ortodoxia útján

Mint az az előző fejezetből kiderült a balassagyarmati diaszpóra gazdaságilag és kulturálisan egyaránt számottevő, egyben sokszínű volt. Minden jel szerint vallási életére is ugyanez a megállapítás érvényes lehetett.
Mindenesetre az biztosan tudható, hogy már a XVIII. század végétől - a holocaustig - itt híres jesíva működött. (Érdekességként ehelyütt említjük meg, hogy az1940-es években itt tanult a híres Deutsch Áháron David unokájánál Deutsch Davidnál a jelenlegi jeruzsálemi „erlaui” - egri - jesíva főrabbija is, aki pedig Cha-tám Sojfer egyenesági leszármazottja.)
Ugyancsak megbízható adatok bizonyítják, hogy szintén a XVIII. század második felétől - szintén a holocaustig - Chevra Kadisa (a temetkezést is intéző Szent Egylet) valamint Talmud Tóra isko-la is működött Balassagyarmaton... Mint a korábbiakból látható volt a helyi közösség - különösen a napóleoni háborút követően, majd pedig a magyarországi ún. reformkorban (1825-1849) lélekszámát illetően gyors létszámnövekedésen ment keresztül. A nagy létszámú és sokszínű közösség az 1830-as évekre odáig fejlődött: a hitközség határozatot hozott arról, hogy az immáron kicsinek bizonyuló, méreteit illetően „kinőtt” és korszerűtlen „Bét kneszet helyett egy új sünagógát szükséges építeni. A terveztetés és engedélyeztetés után a megkezdett építkezések azonban csakhamar félbemaradtak, mert a hitközség két táborra szakadt.
A vitázók egyik fele azt hangoztatta, hogy nem látja elég biztonságosnak a már fölhúzott fő falakat, mert az építtetéssel megbízott bizottság tagjai korrupt módon az építőanyagok egy részét kispórolták, így a nagy fesztávú mennyezettel életveszélyes befejezni ilyen módon az építkezést. A másik tábor ennek ellenkezőjét állí-totta, melynek következtében az ügy peres útra terelődött. Az úriszéktől a bécsi Helytartótanácsig zajlott a vita és veszekedés, egészen 1851-ig, amikor is a hitközség élére rabbi Deutsch Áháron David került.

Deutsch Áháron David 1812-ben született a Morvaországi Raudnitzban. Innen Pozsonyba került az askenáz zsidóság korabeli kimagasló szellemi vezetőjének, Chatám Sojfernek a híres jesívájába, ahol a legkedvesebb tanítványok egyike volt. 1851-től haláláig a balassagyarmati közösség rabbija.
A határozott és nagytekintélyű rabbi hamarosan végett vett a közösségen belüli ádáz ellenségeskedésnek és minden erejével azon van , hogy az immáron évtizedek óta torzón a város fölé zsinagóga épületéhez megfelelő anyagi forrást szerezzen és tisztességgel befejezze az építkezést. A közel 4000 hívőt befogadni képes zsinagóga építése végül is éppen a neológ-ortodox „egyesülési” – vagy inkább szétválási – kongresszus (1868) idejére készült el.
Itt szükséges említést tenni arról, hogy a hitközség évtizedekig tartó pereskedése során a tekintélyes mennyiségi levéltári iratok között egyetlen egy utalás sincs arra vonatkozólag, hogy a Bét-kneszet hagyományos vagy új stílusú legyen. Mivel a közösség a bima (tóraolvasó) elhelyezését egyetlen pillanatig sem vitatja, ugyanakkor tudvalevő, hogy Deutsch rabbinak készült egy olyan vallásbölcseleti tanulmánya, amelyben egyértelműen, a tóraolvasás helyéül, a gyülekezet szent együttlétének központjául a zsinagóga épületének középpontját határozza meg. Joggal feltételezhető, hogy ebben az Ipoly menti városban a zsidó közösség számára a „neológ-ortodox”-vita nem okozott látványos szakadást.
Az évezredes hagyományoknak megfelelően épülő, mellesleg mór stílusú zsinagóga épülete mellett számos más jel is arra mutat, hogy ennek az Ipoly menti diaszpórának jelentős erővel, tekintéllyel bíró „ortodox” szemléletű rétegét, annak véleményét nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Az 1848/49-es magyarországi polgári forradalom és szabadságharc után a zsidó felvilágosodás, az emancipáció és asszimiláció érzékelhető kiszélesedése idején a balassagyarmati közösség minden jel szerint a zsidó vallási hagyományokat, azok gyakorlását illetően a jelentős honi diaszpórák közé tartozott.

Főrabbija Deutsch Áháron David nem csak monumentális ortodox zsinagógát hoz a szó szoros értelmében -„tető alá”, nem csak vallásbölcseleti tanulmányokat ír (melyek közül a leghíresebb művét a „Goren David”-ot, fia, egyben balassagyarmati rabbi utóda Joszef Izrael, Pakson, könyv formájában is kiadja az 1880-as években), hanem az országos hitvitában is igen aktívan részt vesz.
Miután az 1868-as „végzetes szakadás”-sal végződő „Egyesülési Kongresszus” nyomán a neológ és az ortodox magyar zsidó közösségek útjai szétváltak Deutsch Áháron David néhány nagytekintélyű ortodox rabbival összefogva el kívánja érni az ortodoxia egységes föllépését, szervezeti összefogását, az ortodox hitközségek kongresszusának” összehívását. Természetesen ennek a célnak a megvalósítása számos akadályba ütközött, mindenek előtt éppen az ortodoxia sajátos szemléletéből is fakadóan. Nevezetesen, hogy az ortodox közösségek semmilyen állami fönnhatóságnak a direktíváit nem szeretik és nem kívánják figyelembe venni ill. végrehajtani. Az ortodoxia vallási autonómiájában kívánt élni. A gyarmati rabbi és néhány hozzá hasonló nagytekintélyű ortodox vallási vezető azonban fölismerte annak a fontosságát, hogy az ortodoxia mind az állammal, mind a neológokkal szemben hatékonyabban, egységesebben tud föllépni, ha és amennyiben egyeztetik lépéseiket, az állandó kihívásokra adandó válaszaikat.
1869 április első felében parlamenti választások voltak Magyarországon. Ennek következtében Ferenc József császár és király előre tudhatóan az április 24.-én az új parlament alakuló ülésén természetesen meg kívánt jelenni.
Ez jó alkalom volt az ortodox vezetésnek a császár és király fölkeresésére. A kihallgatásra még azon a napon, 1869 április 24.-én került sor a budavári palotában, melyen a pozsonyi Ktáv Szófer rabbi, az ungvári Menachem Asch rabbi, a németkeresztúri Menachem Katz, valamint a balassagyarmati David Áharon Deutsch volt az ortodoxia vezetése részéről jelen. A korabeli túdósítások szerint ”Áháron David Deutsch volt az, aki átnyújtotta a császárnak és királynak az ortodoxia véleményét, valamint röviden ismertette a beadvány tartalmát...

A császár és király tudtával végül is 1870 augusztus 9.-re sikerült megszervezni az ortodoxia - nem hivatalos, de - kongresszus jellegű országos tanácskozását. 250 hitközséget tartalmazó listáról 130 küldöttség érkezett meg. Augusztus 24.-ig - a két szombatot természetesen leszámítva - 13 napig tartott a közös ügyek megvitatása, melyen számos haszid közösség is képviseltette magát. Utóbbiak nem utolsó sorban a balassagyarmati rabbi agitáló levelezésének köszönhetően.

A tanácskozás azonban nem hozott kézzel fogható sikert. Az autonóm ortodox közösségek nem tudtak – eredeti, a felülről jövő szerveződések ellen föllépő szemléletüknek megfelelően - nem is nagyon tudhattak hatékony országos vezetést megválasztani, közös távlati programot kialakítani. Az ortodoxiát sokkal kevésbé az előretekintés, a távlatos jövőkép kialakításának az igénye, annál inkább a múlt felé fordulás, a Tóra és a Sulchán Aruch kizárólagosságába vetett hit megerősítésének igénye vezérelte.
Ami pedig a haszidokat illeti : az ortodoxiával egy szervezetbe történő összefogásukat. - többek között azzal - az őskonzervatív magyarázattal utasították vissza, hogy „ősapáink sem hoztak létre semmilyen közös szervezeteket, minek térjünk le az útjukról”.

Valójában a főleg tiszántúli, kárpátaljai, erdélyi és kisebb részben felvidéki haszid közösségek mindenekelőtt attól tartottak, hogy a magyarországi városi, nagyvárosi askenáz ortodox vezetés fölébük kerekedik és alárendeltjeikké válnak.

Az I., II., III., IV., V. fejezethez
FELHASZNÁLT IRODALOM

  1. Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése Budapest. Szent István Társulat, 2001.
  2. Benediktus Spinoza: Etika Budapest. Osiris, 1997.
  3. Simon Dubnov: A zsidóság története Budapest. Gondolat - Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1991.
  4. Randolf Braham: A népirtás politikája. A holocaust Magyarországon I. – II. Belvárosi Könyvkiadó, 1997.
  5. Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526 – 1945. Budapest. Századvég 1992.
  6. Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Budapest.Gondolat Kiadó 1977.
  7. William O. Mc Cagg: Zsidóság a Habsburg Birodalomban 1670 – 1918. Cserépfalvi. 1992.
  8. Jakov Katz: Hagyomány és válság Budapest. Múlt és Jövő, 2005.
  9. Jakov Katz: Végzetes szakadás Magyar Zsidó Történelem Múlt és Jövő, 1999.
  10. Zsidó Lexikon. Szerk.: Újváry Péter Budapest. 1927.
  11. Eötvös József: A zsidók emancipációja. Budapest. 1840.
  12. Balassagyarmat története 896 – 1962. Szerk.: Balogh Sándor, Balassagyarmat. 1977.
  13. Nagy Iván Történeti Kör Évkönyve 1994. 57. o. - 81. o. Majdán Béla: „A szerencsétlen csillagzatú ügy” (Megj.: A balassagyarmati zsinagóga építéstörténete)
  14. Balassagyarmati Honismereti Híradó 1991. 1.-2. szám 35. o. – 53. o. Majdán Béla: Fejezetek a balassagyarmati zsidó közösség történetéből
  15. Kovalcsik András: Arcok Balassagyarmat múltjából Balassagyarmat 2001. (2005) 31. - 46. o. Reményi Károly
  16. Pacséry Károly: Nógrád megye népoktatásának története Balassagyarmat, 1900.
  17. Orbán Ferenc: Magyarország zsidó emlékei, nevezetességei Budapest, Panoráma. 1991.

VI. Ortodoxia és határai, neológia és asszimiláció - avagy egy dualizmuskori magyar város zsidóságának mindennapjai, a helyi sajtó tükrében

Az előző öt fejezet alapján nyugodt szívvel elmondhatjuk tehát, hogy a magyarországi, sőt a korabeli egyetemes zsidó kultúrát tekintve is Balassagyarmaton a XIX század közepén jelentős zsidó vallási közösség élte az életét. Országosan is nagytekintélyű rabbi és nagy multú jesíva működött itt, épült az új, nemzetközi hírű 4000 (!) hívőt befogadni képe - ortodox zsinagóga, a belügyminisztériumban elfogadták a „Balassagyarmati Autonóm Ortodox Izraelita Hitközösség” működésének Alapszabályzatát. A közösségnek saját mazzósz sütödéje, mikvéje, kóser vágodája, Talmud Tóra iskolája, téli temploma, önálló, kőkerítéssel elkerített ortodox temetője, ravatalozója és számos egylete, egyesülete (mint pl. Chevra Kadisa, Chesed Veemesz...) működött. A nagytekintélyű ortodox rabbi és a vallási élet teljesen kiépített „infrastruktúrája” mellett és annak ellenére azonban a magyarországi közállapotok, az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés, az 1868-as emancipációs törvény, a zsidó haszkala ill. az asszimiláció előretörése, a közösség elvilágiasodása ill. elmagyarosodása azonban feltartóztathatatlan folyamatként haladt előre. A „Szent és a Profán” egymás mellett élt és egymásra hatott ugyan, de egyértelműen értékelhető volt a mindennapok világában, hogy az elvilágiasodás és az elmagyarosodás fokozatosan mind nagyobb teret nyer. A „végre, annyi évszázad után, a végleges letelepedésről , az otthon megtalálásáról” szóló remény, a magyarrá válás illúziója kezdte elfeledtetni az örök zsidó köszöntést: „Jövőre Jeruzsálemben”. Helyette a „Jövőre is Budapesten”, vagy éppen „Jövőre is Balassagyarmaton” gondolat és hit kezdett fölülkerekedni. Minden jel ennek a realitására utalt.
Az alábbiakban - terjedelmi okok miatt jelen dolgozatban mindösszesen csak - 100 egynéhány hosszabb-rövidebb cikket, hírt, tudósítást emelünk ki, ill. mutatunk be a korszak illusztrálására. A cikkek, tudósítások, hirdetések, közlemények úgy gondolom önmagukért beszélnének, hűen adják vissza a kor szellemét, a kor hangulatát, „ a kor levegőjét”. Ezek az alábbiakban bemutatásra kerülő korabeli - tudatosan és tematikusan válogatott - hírek, információk egyfajta megsárgult dagerotípiák, „fényképfelvételek a helyi zsidó közösség tagjairól, születéséről, házasodásáról és haláláról mindennapi életéről, örömeiről, belső vitáiról, a külső támadásokkal szembeni védekezéséről, jóérzésű másvallású támogatókról és rossz indulatú gáncsoskodókról, vádaskodókról. Hitéletről, gazdaságról, kultúráról, oktatásról. Arról, hogy a dualizmus első két évtizedében hogyan is élte, élhette meg a gyarmati zsidóság ősi identitását, újkeletű magyarságát, „balassagyarmatiságát”, a gyors asszimilálódást?
Mindezekből pl. kiderül, hogy a zsidó hitélet gyakorta városi szintű gondot, problémát , sőt szembenállást is okozhatott, amely akár az antiszemita vádaskodás határáig is eljutott. (Lásd. pl. a „Gabella ügy” körüli huzavonát, amelynek „kálváriája” külön figyelmet érdemlően alakult, míg végül nyugvópontra került.) - Bár ezzel összefüggésben azt is látni kell, hogy valóban a zsidó hitközség is hibázott, melyet éppen egyik alelnöke ismert el városi képviselőtestületi tagként...
Az antiszemitizmus lángja talán azért sem lobbant sohasem magasra Balassagyarmaton, mert a város elöljáróságában már a polgárosodás kezdetétől mindig is jelentős számban és jelentős súllyal, tekintéllyel, sőt hatalommal rendelkeztek zsidó személyiségek.
Számos testületben korán tagok, jótékonykodnak. Még az ortodox rabbi is. Sőt, számos a város fejlődését elősegítő gazdasági-, kulturális infrastruktúra kialakításában, annak szorgalmazásában a zsidóság városszerte köztudottan részt vállalt. (Pl. „Vasút ügy”.)
A bizalom széleskörű volt, a posta elhelyezésétől, a város oktatási-, pénzügyi intézményeinek a vezetésében történő beválasztásokig.

A helyi sajtó cikkei, hírei alapján látható, bizonyítható a balassagyarmati zsidó közösség egyértelmű szerves beintegrálódása a helyi társadalomba. Vallásos zsidó családokból származva bankvezetők, városi iskolaszék tagok nem zsidó iskolában, rendőrségi vezetők, megyebírósági tolmácsok, megyei tisztviselők, járási tiszti orvosok stb. lesznek közülük.

A tárgyalt időszakban a város első számú és köztiszteletben álló emberét Reményi Károlynak hívják, akinek apja egy a Vág folyó mellékéről (Vágsellyéről) származó Hoffman nevezetű ékszerész volt, felesége pedig a Lusztig családból származott. Nyolc gyermekük katolizált, egyikük katolikus pap lett. Reményi Károlyt egyenesen az egri érsek keresztelte meg, egyik fiú testvére pedig nem volt más, mint Reményi Ede a világhírű hegedű virtuóz, Liszt Ferenc barátja és művésztársa...

A VI. fejezet forrásai

  1. Nógrádi Lapok 1873 január 1., I. évf. 1. szám
    Reklám hirdetések Schőnberger József (ruházati), Spitzer M.(könyvkereskedés), Breisach K. (budapesti ruházati kereskedő) a helyi Rosenberg Fülöp házában
  2. Nógrádi Lapok 1873. január 26. I. évf. 4. szám
    Rágcsáló irtó reklám. „Magyar. kir. szabadalmazott rágcsáló („patkány, egér, vakond, svábbogár) ölő szer Lieberman H. kereskedésében Balassagyarmaton és a szécsényi fiók üzletben”
  3. Nógrádi Lapok 1873. január 26. I. évf. 4.szám
    „Breisach K. pesti és bécsi női és férfi ruha raktára B.-Gyarma-ton Rosenbaum Fülöp házában, továbbá ugyanitt mérték szerinti ruhakészítés 24 óra alatt.”
  4. Nógrádi Lapok 1873. január 26. I. évf. 4.szám „Bálkrónika” 1873 január 22-én a balassagyarmati Dalárda a vármegyeházán bált rendez, „ az álarcos bálra a szükséges öltözékek s álarcok beszerzésével Gescheit Ármin bízatott meg.”
  5. Nógrádi Lapok 1873. január 26. I. évf. 4.szám
    A múlt évben a város határában mamutcsontokat találtak, melynek tulajdonosa Weisz Samu, aki a leletet a megye levéltárnokának őrizete alá helyezte
  6. Nógrádi Lapok 1873. január 26. I. évf. 4.szám
    „Hírek” Lindenbaum Adolf kit anyósa meggyilkolása miatt a legfőbb ítélőszék négy évi börtönre ítélt, de szabad lábon lévén az ítélet kihirdetésére nem jelent meg, a napokban önként jelentkezett büntetése kiállása végett.”
  7. Nógrádi Lapok 1873. február 9. I. évf. 6. szám
    Hírek Balassagyarmaton az 1873. február 6.-án végbe ment képviselőtestületi választások eredményeként a város I. választókörzetében megválasztott 10 tagból kettő Elfer Ferenc és Weisz Salamon zsidó származású, a három póttagból pedig 1 Kohn Adolf pék szintén mózeshitű. A II. választókörzetben szintén 10 képviselőt választottak. A 10 megválasztott képviselő között volt Elfer Ferenc és Mezey Ignácz.. Vagyis alig néhány évvel az emancipációs törvény után Balassagyarmaton, 1873-ban a 20 megválasztott képviselőből 4 (20%) biztosan a zsidó közösség soraiból került ki.
  8. Nógrádi Lapok 1873. február 16. I. évf. 7. szám
    az 1873. február 16.-i számban közli Gescheit Ármin, hogy a február 22-én rendezendő álarcos bálra „több rendbeli férfi és női magyar, spanyol, skót, török, lengyel, chínai jelmezek és dominók érkeznek 18.-án. Ugyanekkor hirdet Bőhm Lipót balassagyarmati divatáru kereskedő is, aki szintén álarcokat kínál a báli alkalomra. (Konkurencia)
  9. Nógrádi Lapok 1873. március 2. I. évf. 9. szám
    „Ismerlek szép maszk” c. Herczeg Bertalan által zongorára írt gyorspolka fog megjelenni legközelebb Spitzer M. helybeli könyvkereskedésében.
  10. Nógrádi Lapok 1873. március 2. I. évf. 9. szám.
    Rendőrségi hírek. A Deutsch kávéházat a lumpok nem kis bosszúságára a rendőrség becsukatá.
  11. Nógrádi Lapok 1873. március 9. I. évf. 10. szám
    Az 1873. I. 18.-án a Nógrád megyei ifjúság által rendezett bál bevételét a létesítendő balassagyarmati kórház javára fordították, amely alkalomból az álarcárus Bőhm Lipót 1 ft-al fölülfizetett.
  12. Nógrádi Lapok 1873. március 23. I. évf. 12. szám 4.o.
    „A b.gyarmati izr. Ifjúság által e hó 15-én rendezett táncvigalom szépen sikerült örömmel tapasztaltuk, hogy az ifjú nemzedék kizárólag magyar nyelven társalgott.” A rendezvény tiszta haszna 51 Frt volt, „melyet a városunkban létesítendő felsőbb tanintézet javára ajánlottak föl. A nemes ügyet felülfizetéssel is támogatták - mások mellett - az alábbi zsidó származású személyek: Quittner Éliás, Stiller Jónás, Himler Simon, Reisz Fülöp, Luka Ármin, Donner Vilmos, Krenner Fülöp, Schlesinger Ferencz, Praek Adolf, Frisch József, Handtuch Zsigmond
  13. Nógrádi Lapok 1873. március 23. I. évf. 12. szám 4.o.
    „Névmagyarosítás” c. „Kerkápolyi Károly pénzügyminiszter a képviselőház március 10.-ki ülésében általános helyeslés közt kijelentett, hogy a névmagyarosítás után eddig szedett 5 Frt-nyi díj... elengedtetik”. A névmagyarosítási rendelet változásától azt várja az újságcikk írója, hogy: „magyar érzelmű és nyelvű honfitársaink, különösen városunk magyar izraelita lakosai tömegesen fogják idegen hangzású neveiket érzelmeikkel inkább összhangú magyar nevekkel felcserélni nem kímélvén azon csekély fáradságot, melybe egy kérvény benyújtása kerül.”
  14. Nógrádi Lapok 1873. március 30. I. évf. 13. szám 
    „Végeladás” Lieberman H. szécsényi kereskedő Pestre költözik. „Üzletében lévő áruczikkeit a vételáron alul 10% leengedése mellett elárusítja
  15. Nógrádi Lapok 1873. december 28. I. évf. 52. szám 2.o.
    „Nyílttér” - árverés - 1873 december 30-án és 31.-én reggel 8 órától a Beck Sámuel-féle csődtömeghez tartozó különféle rőfáruk, selyem és nagykendők s egyéb értékesebb szövetek B.-Gyarmaton a főutczán levő raktárban készpénz fizetés mellett, árverés útján eladatik. Árverező („csődtömeg gondnok”) Felsenburg Henrik
  16. Nógrádi Lapok 1874. január 10. II. évf. 2. szám, 3.o.
    .„Kimutatás” A megyei ínségesek javára rendezendő tombolára nyereménytárgyakat adtak. A jótékonykodók sorában a harmadik helyen volt található Kohn Herman, aki toilette tükröt adományozott . A sajtóban megjelent „Kimutatás” szerint 16 tárgy és 57 Frt jött össze.
  17. Nógrádi Lapok 1874. január 25. II. évf. 4. szám 2.o.
    Kimutatás „Az ínségesek felsegélésére tartandó tánczvigadalom alakalmából 1874 folyó hó 15-22-ig befolyt újabb összegek és adományok: Goldschmid 25 db szivar, Steiner női táskát, Veis Amália 50 db szivart, Schreiber Anna poharakat, Hoffmann Miksa albumot és kézitáskát, Ráth Simon írómappát, Glöckner 3 db szappant és 1 kosarat, Kreidens Lázár 100 db cigarettát és 1 szivarszipkát, Busbak Ádám 3 tárgyat, Stern Mária 1 púder casettet és 1 púder garnitúrát, Smidl Albertné 3 db porcelánt, Frenkl Tomi, Weisz Coifon, Andreicsik és Ulankovics hímzett szivartárczát, Felsenburg szivartárczát, Lather Lipót 3 csészét, Deutsch Mária 1 czukorszelencét, 1 gyertyatartót és egy óratartót Barth Ilona 1 kispárnát és egy gyöngynyakéket, Darvas Tamásné stikelt párnát, Kohn Mária és Havas Gyuláné 5-5 tárgyat, Veisz Gizella tűpárnát,.Felsenburg Henrikné 1 pamlag párnát, Hasenfeld Beinamin 1 lámpát, Schőn József 4 kendőt, Schőn Regina 1 tárczát és 4 db berlini pamutot, Schőn Lászlóné 1 poharat és egyfüggő brohet, Brüll Izsák 100 db szivart, Simon Adolf 2 szelencze sardíniát, Weiner Náthánné 1 legyezőt, függőt és brochet, Jaulusz Adolf 1 alvinci-féle pisztolyt, Halász Mózesné 8 Frt-ot, Baumgartner Fülöpné 1 kávékészletet, Baumgartner Jeni 1 munkakosarat, Baumgartner Karolina 1 gombostű párnát. Baumgartner Gizellától 1 könyvjegyzéket, Herzberg Teréziától 1 olvasójegyet.
  18. Nógrádi Lapok 1874. február 1. II. évf. 3. o.
    „Kimutatás” Az ínségesek felsegélyezésére tartott tánczvigadalom alakalmából január 24-től beérkezett nyereménytárgyak és adományok: Veisz Dávidné egy liqueur készletet, Gescheit Hermanné egy magastalpú gyümölcstálat, Veiss Salamonné két papíroslámpa tálczát és egy gomböstűpárnát, Blau Czelestin egy koszorút, Veiss Salamonné 10 Frt, Felsenburg Anna és Karolina egy aranyat, Klein Jakab Kékkőről 5 Frt-ot.
  19. Nógrádi Lapok 1874. február 8., II. évf. 6. szám
    Kohn Herman a Lang Franciska asszony vezette b.gyarmati leánynevelő („angolkisasszonyok”) intézetét 1 Frt adománnyal támogatta
  20. Nógrádi Lapok 1874. március 15. II. évf. 11. szám 3.o.
    „Egy szemtanú” (Megj.: ismeretlen személy!) arról értesíti az olvasókat, hogy Jaulusz Adolf helybeli rendőrkapitány folyó hó (1873 március 13-án „illetéktelenül” avatkozott be ill. „hatalmaskodott” egy vármegyei pandúrral, akinek állítólag Steiner Ichák korcsmáros 1Frt és 20 krajcárral tartozik, amiért is Huriák János megyei pandúr két városi hajdúval megjelentek az adósnál és tartozás fejében dunnákat akartak elvinni. Jaulusz rendőrkapitány embereivel Hurják János „megyei pandúr lakásába rontott és annak oldalfegyverét elvették s tartóját széttörték”. A megyei pandúr a városi rendőrkapitányt följelentette.
  21. Nógrádi Lapok 1874. március 15. II. évf. 11. szám 4. o.
    Hirdetmény. Bőhm Lipót ajánlja megnagyobbított üzletét. Ruhakelméket, jaconnet-s piquette szöveteket, rumburgi és hollandi vászont, prágai kesztűt, nyakkendőt,női és gyermek cipőket
  22. Nógrádi Lapok 1874 március 22. II. évf. 12. szám
    „Hírek” rovatban. Jaulusz Adolf balassagyarmati városi rendőrkapitány Pestre költözött bírósági végrehajtónak
  23. Nógrádi Lapok 1874. április 5. II. évf. 14. szám 3. o
    Dr. Lővy Nándor volt pesti kórházi segédorvos városunkba telepedett le.
  24. Nógrádi Lapok 1874. május 10. II. évf. 19.szám 4.o. 25. Hirdetés. Beck Sámuel csődtömegéhez tartozó kék festett mángolatban a nyers festő anyagok s egyébb ingóságok folyó fó 12-én d.e. 8 órakor és a következő napokon Beck Sámuel házában nyilvános árverésen eladatnak. B.-Gyarmat 1874. május 1.-én Felsenburg Henrik csődtömeg gondnok (Megjegyzés: ugyanez a hirdetés megismétlődik majd 1874. augusztus 10.-én és szeptember 28.-án, amikor is közlik, hogy Beck Sámuel háza a főúton található.)
  25. Nógrádi lapok 1874 június 7. II. évf. 23. szám 3.o.
    Fleischer Ferenc orvostudor végelgyengülésben elhunyt városunkban
  26. Nógrádi Lapok 1874 július 12. II. évf. 28.szám 3.o.
    „Postaügy”. „B.-Gyarmat városának néhány polgára folyamodványt intézett a pesti postaigazgatósághoz, hogy a b.gyarmati posta helyisége (mivel a városon kívül van) bellyebezésére lépéseket tegyen”...”Kölcsönös egyezség útján a pesti posta igazgatóság kiküldött biztosa közbejöttével abban állapodtak meg, hogy „Felsenburg Theodor úr boltjában, amely nagy trafika lévén, nagy forgalommal bír, állítassék fel egy levél gyűjtöde.”
  27. Nógrádi Lapok 1874. július 19. II. évf. 29. szám 4.o.
    „Hymen”. Pollatsek Ferenc b.gyarmati lakos pedig aug. 11. kel egybe Büchler Berta kisasszonnyal Ecsegről.
  28. Nógrádi Lapok 1874. július 26. II. évf. 30. szám 1.-2. o.
    ”A balassagyarmati elemi iskolákról” című szakértői írás , melyben a szerző leírja, hogy B.-Gyarmaton mind a katolikus, mind a protestáns mind pedig a mózes vallásúak egyaránt „feltűnően magas a rossz tanulók száma” és az iskolakötelesek közül „főleg a fiúknak a tetemes nagyobb része iskolába nem jár.” Az a véleménye és javaslata, hogy a jófelekezeti iskolákból a gyerekeket már korán - szerinte 3. osztálytól közös állami iskolába kellene járatni. „Íly módon össze simulnának ártatlan gyermekkorukban a különböző felekezetek, s a válaszfal mindinkább összerogyik.” Ezért is támogatja, hogy legyen mielőbb B.-Gyarmaton polgári iskola.
  29. Nógrádi Lapok 1874. augusztus 16. II. évf. 33.-ik szám 1. o.
    B.-Gyarmat képviselőtestületének közgyűléséből kiderül, hogy a cél (polgári iskola létesítése) megvalósulását a megyei közgyűlés is elvben támogatja. Ezen túlmenően létrejött egy 10.000 Frt-nyi alaptőke. A városi képviselőtestület „az ügy végbefejezéséig teljhatalmú bizottságot” hozott létre, melynek 18 tagjából 4 biztosan a zsidó közösség tagjai közül került ki, nevezetesen Veisz Salamon, Berczeller Lipót, Felsenburg Henrich, valamint Deutsch József („Izrael”) rabbi. Egyébiránt a zsidó közösség rabbija mellett a három kereszt(y)ény egyház vezetése is, egyforma súllyal képviseltetve volt.
  30. Nógrádi Lapok 1874. szeptember 6. II. évf. 36. szám 3.o.
    A balassagyarmati polgári önsegélyző egylet rendes éves közgyűlését tartotta. A társaság éves üzletforgalma 32.614 Frt. 8 kr, mérlege 92.784 Frt. 52 kr. Volt. A mérleg osztalékát a létesítendő polgári iskola javára ajánlották föl. Az Egylet választmányának tagjai között megtalálható volt Elfer Ede, Gescheit Ármin. Ellenőrző bizottságban tag volt Schőnfeld Herman, a 3 tagú számvizsgáló bizottság rendes tagjai között volt található Weisz Dávid, 2 póttag közül pedig Klein Fülöp volt az egyik.
  31. Nógrádi Lapok 1874. szeptember 6. II. évf. 36. szám 4.o.
    Hirdetés. Spitzer Mór B.-Gyarmaton, a főutczán, a takarékpénztár épületében „ajánlja eredeti HOWE-féle dupla tűző varrógépeit legolcsóbb áron úgymint: családi, fehérnemű, cipész, női- és férfi szabók részére” 5 év jótállást és ingyenes betanítást is vállalt.
  32. Nógrádi Lapok 1874. október 4. II. évf. 40. szám
    „Beküldetett” A helybeli izr. főelemi iskolán az évi záróvizsga e hó, az az október 1-én tartatott meg. Ez hallatlan rendszer! Notandum bene. Megjegyzendő, hogy 5-én már megkezdődik az új tanév szorgalmi ideje. Ezek az urak értenek aztán ahhoz, miként kell kiszedni a szuszt a gyerekekből és a tanítókból. A vizsga eredményéről csak azt mondhatjuk, hogy a tanonczoknak az előszabott tantárgyakból egyes jó feleleteiből kitűnik a tanítók lelkiismeretes szorgalma.”
    Egyébiránt szükséges a tanulók előkészítése. „A szóban forgó tanodán a rendes vizsgát megelőző sok ünnep miatt az ilyen előkészítés hiúvá válik s ezért s azért történik az, hogy sok szülő duzzogva távozik a vizsgateremből. Az izr. iskolavezérlőit pedig azon elv vezeti, hogy tanítóik napestig tartó munkával érdemeljék ki fizetésüket, de a munka eredménye ne dicsérje mesterét, hanem ismerje el, hogy neki nyújtott savanyú kenyér egyszersmind kegyelem kenyere. „S”(Steiner Náthán, Megj.: M.B.)
  33. Nógrádi Lapok 1874. szeptember 20. II. évf. 38.-ik szám 3. o .
    Hírek. „Petőfi illusztált kiadása kapható Spitzer Mór könyvkereskedésében B-Gyarmaton. Díszkötésben ára 16 Frt. Ugyan ott kapható „A kisértet”, írta Turgenyeff Iván, fordította: Váry Gellért. Ára: 30 kr.
  34. Nógrádi Lapok 1874. október 11. II. évf. 41. szám 2. o.
    „A polgári iskolaügye.” Bodnár István ívén adományozott: Teller Ignácz 25 Frt Ticsénszky Miklós ívén: Reisz Jakab 10 Frt, Schmidl Ede 1o Frt, Elfer Adolf 2Frt, Lővy Bernáth 5 Frt.
  35. 34. Nógrádi Lapok 1874. október 11. II. évf. 41. szám 4. o. 34. Hírek. „A b.gyarmati izraeliták a polgári iskola javára maguk közt gyűjtést eszközölnek s mint halljuk szép eredménnyel.
  36. Nógrádi Lapok 1874. október 11. II. évf. 41. szám 4. o.
    Az ipolysági izraelita hitközség elhatározta, hogy ügykezelési nyelve ezentúl kizárólag a magyar leend s könyveit is magyar nyelven vezetendi”
  37. Nógrádi Lapok 1874. október 18. II. évf. 42. szám 1.o.
    „Komoly fölhívás” a b.gyarmati vallásfelekezetekhez Melyben a szerző azt állapítja meg, hogy a felekezeti iskolák körülményei Balassagyarmaton nem a legrózsásabbak, továbbá megemlíti, hogy 3 fő tanító és 2 fő segédtanító közreműködésével létrejött az állami elemi iskola, ahová sok gyermek jár a különböző vallásfelekezetű családokból. „Mivel a keresztény és az állami elemi iskolák mind a város nyugati részén működnek és a keleti részén csak a zsidó elemi iskola található, amely „elhagyatott épületével, melynek 6 nagy tanterme maholnap üresen marad, mert a nagy havi tandíjon kívül egyéb alapja nincs, s így ez az iskola is el van hanyagolva, mi miatt a gondos (zsidó) szülők minden távolság daczára igyekeznek az állami iskolát igénybe venni.” Mivel világos, hogy polgári iskola épületet fiú és leány növendékek számára építeni képtelenek vagyunk” és mivel az állam sem ad rá pénzt egyetlen mód van a bajon segíteni, „ha mózes hitű polgáraink átengednék saját iskolaépületöket állami elemi iskolának, fenntartván maguknak egy tantermet a leány népiskola számára. A vallástant az iskolai órák előtt, közben vagy után lehetne elő adni. A polgári iskola beköltözhetne a jelenlegi állami elemi iskolába”. „Elvárjuk Weisz Salamon úrtól, az izr. hitközség nagy befolyású elöljárójától, hogy hitsorsosait a közjó érdekében föl fogja világosítani, s magát a jó polgárok és szülők hálájára érdemessé teendi.”
  38. Nógrádi Lapok 1874. október 18. II. évf. 42. szám 3. o.
    „Hírek”. A polgári iskola ügyének előmozdítására adományoztak: Feistl József 200 Frt, Felsenburg Ferenc 60 Frt, Elfer Ede 50 Frt, Schőnberger József 35 Frt, Figler József -, dr. Grünbaum Jakab orvos Weisz Simon 25 - 25 Frt., Grausgruber György 2 Frt.
  39. Nógrádi Lapok 1874. október 18. II. évf. 42. szám 4. o.
    Hirdetmény.. Bőhm Lipót divatáru-, valamint Schőnberger József ruha , gyapjú-, szövetárú kereskedésének kínálata
  40. Nógrádi Lapok 1874. október 25. II. évf. 43. szám 1. o.
    Nógrád megye közgyűlése. „A következő 5 évre megválasztott iskolatanácsosok” névsora, Nógrád megyében:, közöttük Felsenburg Henrik, Baumgarten Antal. A megyei statisztikai bizottság tagja lett: Gescheit Ármin iparos, Weisz Salamon kereskedő, Deutsch Dávid izraelita rabbi.
  41. Nógrádi Lapok 1873. december 14. I. évf. 50. szám.
    Nógrád vármegye legtöbb adót fizető bizottmányi tagjainak névsora, benne az alábbi zsidó származású személyek nevei ( a lista 198 főt sorol föl, ebből 35 biztosan zsidó származású, = 16%): Lázár Mór, Quittner János, Vohl Herman, Halász Mózes, Brüll Izsák, Herczfeld Áron, Buchvalder Jónás, Luka Gusztáv, Berczeller Vilmos, Rozenbach Ferenc, Gáber Gusztáv, Hoffman Bernáth, Gelb Ábrahám, Streisinger Lipót, Pauncz Jakab, Schőneigner Frigyes, Baumel Sámuel, Fischer József, Schmidl Albert, Zadubán Ádám, Horkovics József, Grimm Lajos, Veisz Jakab, Busbach Ádám, Unger Sándor, Hajós Zsigmond, Stiz Ferenc, Detrich Zsigmond, Faisztl József, Klein Bernáth, Schwarcz Sámuel, Rozenbach Sándor, Vohl Gáspár, Veisz Salamon, Detrich Rudolf.
  42. Nógrádi Lapok 1874. november 1. II. évf. 44. szám 3. o.
    Nógrád vármegye legtöbb adófizetőinek listáján, 198 személy között megtalálható volt: Baumgarten Antal, Brüll Izsák, Herzfeld Áron, Blumenthál Simon, Vohl Herman, Lázár Mór, Halász Mózes, Berczeller Vilmos, Strajzinger Lipót, Busbach Ádám, Schöneigner Frigyes, Fischer József, Kohn Herman, Unger Sándor, Baumel Sámuel, Deutsch Adolf, Schvarcz Sámuel, Schmidl Albert, B. Rosner József, Kohn Márk, Hajós Zsigmond, Quittner János,Rozenbach Sándor, Feisztl József, Klein Bernáth, Felsenburg Mór. (26 személy biztosan zsidó származású, = 13%)
  43. Nógrádi Lapok 1874. november 8. II. évf. 45. szám
    „Nyílt levél” Az előző újságcikk írója, Bodnár István, aki a különböző vallásfelekezethez szólt az új iskola ügyében, ebben a „Nyílt levelében” azt írja, hogy nem kell új iskola építésére pénz költenie városnak, mert a zsidó hitközség átengedi az elemi iskoláját az állami iskola kialakítására. Mindezt a szerző szerint a hitközség jeles személyisége Weisz Salamon is támogatja.
  44. Nógrádi Lapok 1874. november 8. II. évf. 46. szám 1. o. 43. „Nyílt levél Bodnár István Úrhoz”. Reiser Fülöp válasza, röviden: A zsidó elemi iskola sorsa nem Weisz Salamonon múlik, hanem a hitközség döntésén. Honnan venné a zsidó iskola az állítólag Weisz Salamon által megígért felújításra a pénzt, amikor a hitközség ma is 2-3000 forintnyi deficittel küzd?”, mely idén is kb. 50 %-al fog emelkedni. Reiser Fülöp válaszának summázata: Weisz Salamon nem ígérhetett meg semmit, mert az épület a hitközségé és a Szent Egyleté (Chevra Kadisáé), melynek tagjai nem tudnak erről, az elöljárósági ülésen ez nem is volt téma. A hitközség közgyűlési határozata nélkül pedig nincs lehetőség semmire. Említést tesz a cikk arról, hogy Luka Selig azt a véleményt nyilvánította a legutóbbi közgyűlésen, hogy amíg hivatalos kérelem nem érkezik a hitközséghez, addig egy magánszemély írásaival nem kell foglalkozni, különben is a zsidó iskola utcája az ún. Új (mai Hunyadi) utca teljesen infrastruktúra nélküli, „keleti állapotok uralkodnak” itt.
    Ugyanezen témához ugyanezen lapban egy újabb cikk írása is párosult, névtelen íróval, a „Magyar Államban” címmel, melyben a szerző azt fejtegeti, hogy az állami népiskolát fölösleges volt létrehozni, mert a 3 felekezeti iskola bőven elég volt az elemi iskolai ismeretek megtanítására. A közös iskola népbolondítás „egy-két zsidó firkász” írt róla „dicsszózatokat az Ipoly” (című helyi lap) „hasábjain”.
  45. Az állami elemi iskola létrejötte ellenére a felekezetek megtartották iskoláikat, s a közös iskoláról tudni sem akarnak.”. A közös iskola csak a tanfelügyelő úrnak és néhány gyarmati pedagógusnak az egzisztenciális érdeke. A szerző ostorozza Steiner N. zsidó tanítót, aki a közös iskola mellett kiállt. „Kinek épült hát B.-Gyarmaton a közös iskola? A zsidók számára. Ezek ugyanis mindaddig, míg a közös iskola fel nem épült, felekezeti iskoláik mellett kardoskodtak, mikor pedig a közös iskola tényleg felépült és megnyittatott, iskolájukat bezárták, tanítóikat elküldötték, s most a közös iskolának úgyszólván ők egyedüli élvezői.” A cikk írója szerint elég lett volna a 3 felekezeti iskola és egy leány és fiú polgári iskolát kellett volna építeni nem állami elemi népiskolát.
    A szerkesztő ezen írással, főleg személyeskedő , kicsinyes, gáncsoskodó stílusával nem ért egyet. De azzal sem, hogy nem kellett volna a közös állami elemi népiskola. Szerinte nagyon is kellett és a szerkesztő mintegy külön is megdicséri „azon izraelita polgártársainkat, kik eléggé okosak arra, hogy a felekezetiség mellőzésével azon iskolába küldjék gyermekeiket, melyet legjobbnak tartanak, -tömegesebben járatják gyermekeiket oda, miután csak így lehet remélnünk, hogy a magyar nyelv köztük teljesen otthonossá lesz, s hogy a hazafiság érzetét, majdan az iskolából viszik magukkal az életbe
  46. Nógrádi Lapok 1874. november 22. II. évf. 47. szám 2. o.
    „Megyei élet”. „A kisorsolt megyebizottmányi tagok helyébe folyó hó 17-én megválasztattak B.-Gyarmaton: Jeszenszky Danó, Somoskeőy János és Felsenburg Henrik.
  47. Nógrádi Lapok 1874. november 22. II. évf. 47. szám
    Bodnár István megismétli korábbi javaslatát, hogy a zsidó felekezeti iskolát alakítsák át állami elemi népiskolává, ahol a magyar szellem uralkodjon, mire Reiser Fülöp „Nyílt Levél”-ben röviden reagál: 1./ Nem elfogadható a javaslat a zsidó közösség számára felekezeti iskolájának elvétele, átalakítása. 2./ Attól, hogy zsidó felekezeti iskolaként működik a hitközség iskolája tovább a magyar szellem uralkodik benne, az oktatási nyelv is magyar. Egyébiránt „Pulszky Ferenc országgyűlési képviselő az ország színe előtt ezt elismerte. Itt tehát nincs mit magyarosítani, vagy talán a nem magyar ajkú köznép segítse a magyarosodást elő, akkor megérhetnénk még azt is, hogy magyar szónoklat ellen tiltakoznának”. Tehát „a nép nevelés ügye csakis felekezeti zászló alatt haladhat. A felekezeti iskolák az oktatásügy mai színvonalára helyezendő.” „Látogassa meg a tanfelügyelő úr gyakrabban a felekezeti iskoláinkat, és az országos törvényeket szigorúan tartassa be.”
  48. Nógrádi Lapok 1874. november 29..II. évf. 48.szám
    „Válasz Reiser Fülöp úr nyílt levelére” (Bodnár István) „Én tisztelt polgártárs jogosítva érzem magam a zsidók ügyébe avatkozni: mert első ifjúságom óta állandóan küzdöttem az ő jogegyenlősége mellett.”...”Jól emlékszem, hogy Rosenbaum Mór házánál egyik értekezésem fölolvasása alkalmával néhai Berczeller Mór, a mindnyájunk által tisztelt derék férfiú hangos zokogásban tört ki, emberi jogainak meleg védelme folytán.
    Azon erős meggyőződésben élek, hogy az a népfaj, mely kétezer éves szétszórtság, üldöztetés s megvetés mellett, kizárva a közhivatalokból, elzárva csak nem valamennyi tisztességes pályától, sőt kitiltva még s czéhekből is, úgy feltudta magát tartani, hogy jogegyenlőség mellett a helyzet urává vált, az a faj, mely aránylag a világnak a legtöbb tudóst és művészt adott: s mely a kereskedelem, ipar, s legközelebb a gazdászat terén is oly bámulatosan tudja magát érvényesíteni: a gondolkozó s igazságos ember rokonszenvét teljes mértékben megérdemli. Nem messze van az idő, hogy ezen népfaj kitűnőségei a kormányon is helyet foglalnak, s nagy szolgálatokat teendnek az államnak.. Hogy azonban a zsidóság – ezen nagy szellemi tehetségekkel megáldott faj – a maga helyét a társadalomban méltóan elfoglalhassa: ...a zsidóságnak teljesen magyarrá kell válnia.” „Azzá kell uram barátom a magyar zsidónak válnia, a mivé a franczia zsidó átalakult: t.i. a nemzet törzs tagjává, kit a többitől legföljebb templomában különböztethetünk meg. Vérben és szellemben meg kell magyarosodnia. Ezután újra korábbi javaslatával áll elő némiképp pontosítva, nevezetesen, hogy a lepusztuló félben lévő, kevés gyerekkel működő zsidó felekezeti iskolát állami és városi pénzen fel kellene újítani , ott vallásfelekezet nélküli közös állami elemi népiskolát kellene működtetni, amely egyben a zsidó gyerekek oktatására is szolgálna.
  49. Nógrádi Lapok 1874. december 6. II. évf. 49. szám 4.o.
    „Törvénykezési hírek” Himler Ede ellen 5 Frt 80 krt és 5 Frt 90 krt lefoglalt s 80 Frtra becsült 20 db anyajuh H.E. bélyeggel nyilvános árverés útján ...eladatnak”
    Weisz Salamon ellen 1000 Frt követelés végett lefoglalt 60.000 db égetett , 40.000 db nyers tégla, egy 8 és Fél öles kazal széna, s a z eredeti 225 Frtos váltó helyébe lezárolt 195 Frtról kiállított kötelezvény nyilvános árverésen...alperes lakásán eladatik.”
  50. Nógrádi Lapok 1874. december 27. II. évf. 52. szám 3.o.
    Statisztikai kimutatás a nógrádmegyei iskolák állapotáról.
    A 6 és 12 éves tankötelezettek száma: 19937. (Az elemi, az ismétlő, a magán és a középtanodába járt tanulók összlétszáma) Róm. katholikus: 16680 tanuló, Ág. evangélikus: 5840, helv. Református. 622, mózes vallású: 622, görög-keleti: 1.
  51. Nógrádi Lapok 1874. december 6. II. évf. 49. szám 1.o.
    „Válasz Bodnár István Úr válaszára (Írta: Reiser Fülöp) „Midőn 4 év előtt szülőföldemről ide jöttem a váczi izraelita főelemi tanoda, az országban a legjobbak egyike tökéletesen magyar volt. Ha engem kereskedésemben s családi körömben kísérni nem terhelné, meggyőződnék arról, hogy mint kereskedő, mint családfő magyar vagyok s maga Csernátony is meg lenne elégedve magyarságommal. Hacsak abban meg nem ütköznék, hogy gyermekeim a Makkabeusok nyelvén könyörgik: ’Áld meg Isten a hazát.’ Én feltétlenül óhajtom a zsidók magyarosodását s ezt minden módon s alkalommal előmozdítani kedves s hazafiúi kötelességemnek ismerem..”... „Szegény öreg Naftali ama nyelven akarja hazaszeretetét tolmácsolni , melyen a döntő magyarok: „ ”Árpád s Hunyadi szóltak, de elfelejti, hogy a Babilon folyaminál leültünk és sírtunk mélabús hangja megismerteti, hogy nem Árpád, hanem Ábrahám volt ősapja. Polgártársai nevetik jóakaratát.”
  52. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. Január 2. I. évf. 1. szám
    Balassa-Gyarmat tanügyi viszonyainak ismertetése (Írta: Wágner István állami elemi iskolai tanító) Városi óvodába 1880-ban 341 gyermek volt, 1887-ben 113. Ebből 24 római katolikus, 6 evangélikus, 1 „szerb” (görögkatolikus), 82 „mózeshitű”. Működését föleg a város, kisebb részt a megye, valamint a szülői befizetések, a „nevelési díj” fedezi.
    Az általános iskolákba 1280 tanköteles gyerekből 100 eleve nem jár. A mózes vallásúak 4 osztályú vegyes népiskolát működtetnek az Új utcában . 4 tanító és egy tanítónő van alkalmazásban, 99 tanszerrel és templomi padokkal van fölszerelve. A növendékek gazdászattant, rajzot, éneket és a fiúk kézműipart nem tanulnak. Tanítói és ifjúsági könyvtára 254 kötet. Szaklapok közül a Pedagógiai Szemle és a Magyar Zsidó Szemle jár. Segélyalapja (231 Frt 99 kr) és iskolai takarékpénztára van.. Tan és beíratási díj 10 Frt 30 kr , a szegény gyermekek tandíjmentesek és tankönyvekkel ellátják őket, Szorgalmi idő 10 hónap, szünet szerda délután, szombat s egyházi ünnepek. A múlt tanévben a növendékek 24% -a nem végzett sikerrel. Tanítók: 1873-tól Brett Mór igazgató, 1872-től Rosenstein Adolf, 1879-től Singer Adolf. A biblis fordítást tanítja 1876-tól Streisinger Sándor, női kézimunkát 1884-től Heksch Gizella. A felügyeletet az iskolaszék (elnök Deutsch József rabbi és Polatsek Henrik gyakorolja.) Az iskola működésének a költségeit a hitközség és a beiratkozási díjak fedezik.
  53. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. április 10. 14. szám
    „Hymen.” Bárth Ignácz márczius 30.-án kelt egybe B.-Gyarmaton Munk Regina kisasszonnyal
  54. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. április 10. 15. szám
    „Izraeliták Peszach ünnepe április 14.-én veszi kezdetét, melyet 11.-ki böjt előz meg. Az izraeliták 5647.-ik esztendőt számítanak a Teremtés óta.”
  55. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. június 19., 24. szám. 2. o.
    „Gazdászat”
    „A gabella.” Általános figyelmet keltett Szécsényi Sámuel mészárosnak az alispánhoz intézet kérvénye. Szécsényi ugyanis azt panaszolja, hogy az itteni izraelita hitközség, jövedelmei fokozása végett a kóser húsmérési jogot csakis Doman és Streizinger mészárosoknak adta ki 2710 forinttért, s így panaszló kóser húst nem mérhetvén, ez által tetemes kára van. Panaszló előadja azt is, hogy , mert az izraelita hitközség íly túlzottan magasra (2710 Frtra) felcsigázta a gabellát, a két mészáros czég (Doman és Streizinger) a húst kénytelen igen drágán elárusítani, úgy , hogy míg más városokban 1 kiló hús ára 36-40 kr, addig nálunk 48 kr.” A beadvány után az alispán vizsgálatot rendelt el és a várost is utasította az eset kivizsgálására. A városi testületi ülésen Elfer Ede képviselő és egyben az izraelita hitközség alelnöke ...a „gabella túlfeszítését maga is jogtalannak ismerte be, annyira jogtalannak, hogy az izraelita hitközség gyűlésén, melyen a bérbeadás 2710 Frtról megtörtént jelen sem akart lenni”, így nem is jelent meg. Egyébiránt „Szécsényi kérvényéhez csatolva van egy nyilatkozat, melyen mintegy 50 izraelita polgártársunk írt alá és sürgeti ezen monopólium megszüntetését s így a hús árának leszállítását. Reményfy József, konzervatív városi képviselő korábbi zsidóellenes beszédéhez hasonlóan a zsidóságot általában okolja ezért a helyzetért. „Nem elég, hogy az általunk alkotott és nagy áldozatokkal fenntartott iskolákat ellepi, csak azért, mert a maga felekezeti iskolájára áldozni nem akar, hanem közvetve még a keresztényeket is megadóztatja a gabella által az izraelita hitközség céljaira.” Egyébiránt a gabella, a magas húsár miatt nem fog húst fogyasztani, minek utána „elcsenevészedik, elsatnyul, munkára képtelen lesz, productivitását elveszti, a hadkötelezettségnek sem felelhet meg”...” Mindez oda fog vezetni, hogy a zsidóság maga fejleszti az antiszemitizmust. Reményfy in-dítványozta a „kóserhúsmérési jog monopóliumának eltörlését...„az izraelita hitközség zsarolásának és túlkapásának meggátlására társadalmi mozgalom” indítását.
  56.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. június 19., 24. szám.
    A b.gyarmati vágóhíd bérletére vonatkozó árverés június hó 14.-én tartatott meg. Eddig a bérleti díj 600 Frt volt, mostantól 831 Frtra rúgott fel a bérösszeg. A vágóhidat ismét Doman és társa Czég vette bérbe.
  57.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. január 23.., 4. szám.
    „Hirdetmény”
    Van szerencsém a n. é. közönségnek és igen tisztelt vevőimnek tudomására juttatni, hogy atyám Feledi Henrik már 27 év óta fennálló vegyes áru üzletét saját számlámra az összes cselekvő vagyonnal (szenvedők nincsenek) átvettem, és azt saját törvényszékileg bejegyzett Feledi Ignácz czégem alatt változatlan minőségben folytatom. Midőn még kérem miszerint szíveskednék a czég iránt eddig is viseltetett bizalmát reám is átruházni.
  58. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. június 19., 24. szám.
    „Hirdetmény” Mészárosok figyelmébe!
    Alulírt hitk. elöljárósága köztudomásra hozza, miszerint a kóser hús árulhatási jogosítványt ezentúl bármely mészárosnak megadja, ki ezt szorgalmazni kívánja és a rabbinátus, valamint a hitközség által eleve megállapított feltételeket elfogadni késznek nyi-latkozik. Bővebb felvilágosításokkal a hitközség szívesen szolgál. B.Gyarmaton, 1887 június 16-án. Weisz Salamon
  59. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. június 19., 24. szám. 3.o.
    Hirdetmény. A Budapesten létező Magyar királyi országos központi mintapinczészet igazgatósága B.-Gyarmat és vidékére a kizárólagos elárusítási képviselettel és elárusítással megbízta Feledi Ignácot
  60. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. június 19., 24. szám. 3. o.
    Árverési hirdetmény kivonat. Kohn Fülöpné szül.: Breiner Francziska elleni eljárás a b.gyarmati takarékpénztár igazgatósága és a pesti biztosító intézet eljárása 150 Frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyben. (Kohn Fülöpné szül.: Breiner Francziska örökösei: Kohn Ignácz, Kohn Mór, valamint Kohn Fülöp által gyámnokolt kiskorú Kohn Ármin, Kohn Ferenc és Kohn Kóbi.)
  61. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. június 26., 26. szám. 3.o.
    Árverési hirdetmény kivonat. A b.gyarmati kir.törvényszék Kohn Ármin Kohn Ármin végrehajtónak Kohn Mór és Elfer Fáni végrehajtást szenvedők elleni eljárása keretében 143 népsorszámú cenzuális házra s beltelekre, egészében az árverést 2417 Frtnyi kikiáltási árban az árverést elrendelte azzal, hogy özv. Kohn Mária haszonélvezeti joga a lakásra nem érintetik.
  62. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. június 26., 26. szám. 2. o.
    „B.Gyarmat város képviselőtestületének f. hó 11-én tartott ülésén „a Gabella-ügy tárgyalása alkalmával” olyan állítások is elhangzottak, amelyek teljesen tévesek voltak. Az egyik vádra az a cikk írójának a válasza, hogy idővel úgyis ki fog derülni, hogy nem a zsidók okozzák, a gyarmati hús drágaságát, ezért inkább a másik vádra igyekezett részletesebb választ adni. Mégpedig, hogy „ ami felszólalni késztetett sokkal inkább az R. J. úrnak azon meg nem bocsátható (ha nem is szokatlan) kikelése, melynek theóriája nem egyéb, mint „Üsd a zsidót”, mert, hogy a zsidó azért lepi el a helybeli iskolákat, mivel felekezeti iskolájára áldozni nem akar. Azt talán a tisztelt képviselő úr maga sem hiszi és, hogy ama iskolák alkotása és fenntartásához a helybeli izr. lakosok is kellő arányban hozzájárultak és járulnak azt meg éppen ő tudhatja legjobban, vagy, ha nem tudná van alkalma róla meggyőződni. Hogy a zsidóság fejleszti az antiszemitizmust, azzal már sok igazságtalanság szépítetett és ez nem is rég, de annyi bizonyos, hogy a helybeli izr. hitközség elöljárósága ezen vádat legkevésbé sem érdemli meg. Fogadja tek. szerkesztő úr nagyrabecsülésem és tiszteletem kifejezését. Lővinger József az izr. hitközség jegyzője
  63. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. július 3., 27. szám.
    „Iskoláinkról és tanügy” c. (I. rész) Az államilag segélyezett községi polgári fiú és leány iskola adatai: A fiú iskolában, 12 év fölötti fiúkat 6 osztályban 10 tanító oktatta. A hat osztályba 143 tanuló járt, ebből róm. katolikus vallású 18, ág. evangélikus 14, helvét(református) 4. görög keleti 1, izraelita 86. Nyelvük szerint : magyar 76, magyar-német 33, magyar-tót 25, magyar-német-tót 9, a szülők polgári állása szerint 16 tisztviselő, 8 magánzó, 30 földbirtokos, 30 kereskedő, 45 iparos, 14 szolgai viszonyban. Az iskola tanítói közül biztosan zsidó származású Jaulusz Ferenc. Iskolaszék tagjai: 20 fő, közöttük, az elnök: Reményi József (Megj.: A zsidó ellenes kijelentéseket tevő ’R: J.’ helyi képviselőtestületi tag, Lásd. Lővinger József írását) Az iskolaszék további tagjai között volt található: Deutsch József rabbi, Elfer Ede, Dr. Feledi Ferencz, Felsenburg Tivadar, Jaulusz Ferencz, Weisz Salamon.
    A polgári leányiskola 4 osztályában 59 tanulóból 17 róm.katolikus, 10 evangélikus, 38 izraelita. Nyelvük szerint: 29 magyar, 29 magyar-német, 6 magyar-tót, 1 magyar-német-tót. A tantestület 5 fős volt, melyben az izraelita vallású lányoknak Brett Mór tanította a hittant.
  64. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. július 17., 29. szám. „Iskoláinkról és tanügy” c. (II. rész)
    Az állami elemi népiskola 4 osztályába 142 fiú gyermek járt, 50 róm. kat. 48 ág. ev., 3 helvét (reform), 41 izraelita. „Tisztán magyar” 132. magyar-tót 5, tót 5. Négy tanító oktatott, továbbá minden felekezetnek megvoltak a hitoktatói. A 6 fős iskola gondnokság tagja volt dr. Heksch Gyula és Fiegelstock Gyula. A római katolikus iskola 4 osztályába 136 tanuló járt, 2 tanító, 1 hitoktató és 1 kántortanító működött. A katolikus iskolaalapot anyagilag támogatta: Kondor József.
  65. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. július 17., 29. szám. 
    „A közönség köréből. Nyílt levél tek. Reményfy József városi képviselő és iskolaszéki elnök úrhoz.” (A hosszú cikk tartalmi kivonata) Reményfy Úr a zsidóság árnyoldalát mutatta be, azt is feketébben, mint kellene, ezért alulírott (Lővinger József hitközségi jegyző, metsző, tanító) az érem másik oldalát szeretné bemutatni. „Hát azon eleje húst,melyet az izraeliták csak azért fizetnek 50 krajczárjával, mert önmagukat közvetett adóval megrójják, a város keresztény lakói csak 40 krajczárért is megvennék? Határozottan nem, tehát a zsidó nem 2krt, hanem 10 krt fizet egy kiló húsért...” Efféle jellegű adókat azért alkalmaz, hogy saját zsebből fenntarthassa cultusát és nem kíván olyanokat ezzel terhelni, akik ehhez semmi közük. Hogy xy. Mészárosnak a kóser marha hús mérési engedélyt mért nem adja meg a hitközség?, mert egyenlőre nem lehet, de, ha ezen akadály , mely nem sokára elháríttatik meg fog szűnni, belátják ezen eszmék pártolói és tisztelői, ez a misériának nem fog véget vetni.” „Továbbá azt mondja a tekintetes úr, hogy az izr. hitközség iskolájára nem áldoz, hát az a 3000 Ft évi segély, melybe a hitközségnek az elemi iskolájának a fenntartása kerül, semmi? úgy hiszem, ennél többet e helyütt egyik felekezet se költ iskolájára, noha mi állítólag a lakosságnak egynegyed részét képezzük. Hogy az állami és a polgári iskolát zsidó gyerekek lepik el? Édes Istenem, hát mit csináljanak azok a 12 évig tanköteles zsidó gyerekek? hisz a tek. iskolaszéki elnök úr maga büntetés terhe alatt kényszeríti őket az iskolába járásra! Hogy pedig a számban és arányban 3-szor annyi keresztény gyerekek nem mennek iskolába? hát mért nem járnak? tehet erről a zsidó hitközség?”...
  66. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. július 24. 30. szám
    „Iskoláink és a tanügy” (III., befejező „közlemény”)
    „Az izraeliták helybeli elemi népiskolája, miként arról e lapok hasábjain korábbi években is készséggel megemlékeztünk, igen gondos tanítás s hazafias szellemű nevelés alatt áll, az elfogulatlan, tárgyilagos hallgatót könnyen meggyőzhették erről az évzáró vizsgák eredményei, melyek a szigorúbb kritikát is bátran kiállták. Az iskolaszék tagjai: az egyházi elnök Deutsch József rabbi, világi elnök: Grünbaum Henrik, gondnok Gansel József, jegyző Brett Mór, tagjai: Berczell Lipót, Jónás Ármin, Polatsek Ferencz, Reisz Jakab, Rónai Zsigmond, Szilágyi Mór és Weisz Dávid. Tanítói testület: Brett Mór igazgató, Heksch Gizella a női kézimunka tanítója, Rosenstein Adolf, Singer Adolf, Streisinger Sábdor. 1.-4. osztályba járt 134 leány és 149 fiú, összesen tehát 283 a 6 és 10 év közötti gyermekek száma.
    Ebből helybeli 245, vidéki 38. Tandíjmentes 111. Az iskola fennálásának 37. évében volt iskolai értesítő, az iskolai könyvtár 260 kötettel rendelkezett. Szaklapok közül járt: a „Néptanítók Lapja”, a „Pedagógiai Szemle”, az „Országos Izraelita Tanügyi Értesítő”, valamint a „Magyar Zsidó Szemle” c. folyóiratok.
  67. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. július 24. 30. szám.
    „Egy jó házból való fiú kerestetik Ebenführer Lajos fűszerkereskedésébe B.-Gyarmaton”
  68. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. július 31. 31. szám
    „Hírek”. A lépfene áldozatául esett dejtári főbírót Hegedűs Jánost a ki nagy szenvedések után mult vasárnap délelőtt holt el A helyszínén a hivatalos vizsgálatot a járási szolgabíró és Dr. Feledi Ferencz járási orvos július 25.-én ejtették meg.”
  69.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. augusztus 7. 32. szám
    A divényi seniorális uradalmat s közbirtokos társait illető 1888.-ik évi január hó 1-től 1890.-ik évi december hó 31.-ig kiadandó haszonbérletek jegyzéke: Balassa-Gyarmat Quittner Dávidné-féle privát italmérési jog kikiáltási ár 501 Ft, Elfer Izsák-féle italmérési jog kikiáltási ár 650 Ft, Felsenburg- Berczeller-féle pálinka mérési jog 500 Ft, Jaulusz Zsigmond-féle privát italmérési jog 500 Ft, Munk Adolf privát italmérési jog 650 Ft, Kohn Adolf ugyanazért 700 Ft, Glázer Gábor-féle közös italmérési jog 350 Ft. Az árverés helye és ideje: Szeptember hó 21.-én, Balassa-Gyarmaton a Zichy vendégfogadóban.
  70. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. augusztus 7. 32. szám
    „Sörház megnyitás. Van szerencsém a nagyérdemű közönséget értesíteni, miszerint a Quittner-féle sörház kezelését elvállaltam és azt új berendezéssel láttam el. Czélul tűztem ki, szíves pártfogóimat a legízletesebb hideg és meleg ételekkel, úgy szintén kitűnő kőbányai sör és tiszta kezelésű borral minden időben pontosan kiszolgálni. Vasárnap 14 órakor tartandó ünnepélyes megnyitásra meghívó. Ludvig Jenő
  71. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. augusztus 28. 35. szám
    „Zsidó-magyar közművelődési egyesület A kiváló fővárosi publicista „Mezei Ernő felszólítására a pesti egyetem zsidó vallású polgárai vették egyenlőre kezükbe az ügyet, hogy azt népszerűsítsék.”...„Az egyesületnek czélja volna a hazai zsidók körében a magyarosodást előbbre vinni, különösen ott hol a nagy szegénység és elmaradottság folytán ilyen külső behatásra szükség van, mint pl. a felvidéken. Első sorban elemi iskolák felállítása, magyar és modern képzettségű hitszónokok alkalmazása által volna a czél megvalósítandó.”...”Az előkészítő bizottság (Budapest, Síp u.12.sz.) az egyesületre vonatkozólag mindennemű felvilágosítást szívesen ad.”...”A hazai zsidók, íly módon karöltve a többi kultúr egyletekkel közösen igyekeznek nemzetünk szellemi és erkölcsi erejét fokozni, nyelvünket közkinccsé tenni.”
  72. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. szeptember 11. 37. szám
    „Városi közgyűlés”. „A főutcza új burkolatának az államra eső része iránt a közlekedésügyi minisztérium Kohn Mór helybeli czég ajánlatát fogadván el a várost illető 4983 frt 22 kr.-ban előirányzott munkákra nézve nevezett czéggel a képviselőtestület csak azon feltétel mellett volt hajlandó a szerződést szintén megkötni, ha a munka teljesítése az államéhoz hasonlólag 5 száztóli árengedéssel vállaltatik el, mely föltételt a czég jelenlévő képviselője nyomban elfogadván, viszont a munka befejezésére néki 1 havi hosszabbítás engedélyeztetett”...” A kivitel főfelügyeletét a megyei m. kir. Államépítészeti hivatal fogja teljesíteni, városi részről pedig (Reményi Károly város)bíró, továbbá Reményfy József”, továbbá még három tag, melyek között volt Elfer Ede, az izraelita hitközség alelnöke is. Ez az öt tagú bizottság „bízatik meg a felügyelet s a netán szükséglendő változtatások iránti intézkedési joggal.”
  73. Nógrádi Lapok Honti Híradó 187. szeptember 25. 39. szám
    „Frank Henrik fiai legfinomabb kávépótolmány félkilós pléhdobozokban Frank-Rothek czég alatt dobozonként 50 krtért kizárólagosan kapható Feledi Ignác vegyes árú üzletében B.-Gyarmaton.”
  74. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. szeptember 25. 39. szám
    „Nógrád vármegye közgyűlése állandó választmányának ülése”. A megnevezett állandó választmányi tagok között szerepel a balassagyarmati Salgó János, Szilágyi Mór, Berczel Lipót, Lázár Mór, Smidl Sándor
  75. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. október 9. 41. szám
    „Olcsó a hús. A b.-gyarmati mészárosok leszállították a hús árát. A marhahús kilója 36 kr (ezelőtt 48 kr volt) a birkahús kilója 24 kr, csak a sertéshús ára, mely most is 44 kr, nem akar leszállani. Ennek oka az, hogy egy szép reggelen okt 1-én Weisz Márk a Doman-féle házban mészárszéket nyitott, s olcsó árak mellett a legjobb húst szolgáltatja ki. De meddig fog ez tartani? Annyi bizonyos, hogy Weisz Márknak köszönhető az olcsó hús, ezért hát megérdemli a tömeges pártolást.”
  76. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. október 16. 42. szám
    „Hajsza egy mészáros ellen.” A zsidó újévben, október 1-én Weisz Márk árat robbantott, a váratlan árleszállítás miatt a többi hentes is kénytelen volt csökkenteni a hús árát. Sőt az egyik hentes házhoz is szállítja a húst. A többi hentes válaszként Weisz Márk lépésére ki akarja őt üldözni. Pl. „Egy kövér tehén tréfli lett. Weisz megszólította Hanusz hentest, hogy vegyen tőle ezen tréfli húsból 15 kilót. El is küldte a húst, de közben Streisinger mészáros ott termett és megfenyegette, hogy ne vegye át, mert ha kiűzik Weisz Márkot rajta is bosszút állnak. Sőt még 10 frt-ot is felajánlott, hogy ne vegye át. Weisznek Hanusz visszaküldte a 15 kiló húst, amit kidobhatott Weisz Márk.”...”Mondják többen, hogy Slesinger és Doman mészárosok több ezer frt-ot szántak arra, hogy Weiszt kiüldözzék.” ... „A közönségnek Weisz jó szolgálatot tett, a viszonosság azt kívánja, tehát, hogy a közönségnek Weisz Márkot fel kell karolni és őt támogatni, ne hogy őt a többi mészárosok kimarják.”..Weisz nem csak olcsó, de igen jó hússal látja el a közönséget.” („Beküldött” jeligés, névtelen levél)
  77. Nógrádi Lapok Honti Híradó október 23. 43. szám
    „Hírek. A hús ügy. Jó törekvésű Weisz Márk fiatal kezdő mészárosunkat B. Gyarmaton az izraelita hitközség is – igen helyes – támogatja, mert eltekintve attól, hogy most csakis Weisz Márknál lehet kóser húst kapni – a kóser hús kilojának árát a hitközség 40 krról 48 kra emelte, azért mivel a régi mészárosok a marha elejének kilóját 28 krra szállítatta. Az izraelita hitközség ezen intézkedése közvetve a közösség érdekében történvén, az mindenféle általános helyesléssel találkozik, s a régi mészárosok azon botrányos törekvése, melyszerint ők Weisz Márkot mindenáron tönkre tenni akarják hiú törekvésnek mutatkozik. Mi részünkről ajánljuk őt a n. é. közönség s különösen a honvéd parancsnokság szíves pártfogásába is, mert csak így lesz képes Weisz jó és olcsó hússal szolgálni, ha őt tömegesen pártoljuk.
  78. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. október 23. 43. szám
    „Hírek. Perzsa bűvész Ghullan Husszein Chán, a perzsa sah udvari bűvésze, egy minden tekintetben érdekes ember, ki számos ajánló levelei közt Vámbéry Ármin tudósunk nyílt ajánló levelének is birtokában van, ma tart előadást a „Balassa” vendéglő temében, ajánljuk városunk nagyérdemű közönségének pártfogásába”.
  79.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. október 23. 44. szám
    „Családi öröm. Elfer Ede a b.gyarmati népbank aligazgatóját a váltó és kereskedelmi ülnököt, nagy családi öröm érte, amennyiben neje 16 évi boldog házasság után őt egy egészséges fiú gyermekkel áldotta meg.
  80.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. november 6. 45. szám
    „Reményi József + A nagybeteg végső vonaglásához Dr. Feledi Ferencz orvosunkat hívták meg. Dr. Feledi már d.u. 2 órakor kijelentette, hogy Reményfy az elhatalmasodott asthma folytán menthetetlen s legfeljebb egy óráig élhet. Úgyis történt.”...„Vármegyének és a városnak nagy halottja van.”
  81. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. november 6. 45. szám
    „Hús ügy.” „ A b.gyarmati izraelita hitközség elöljárósága kérvényt intézett az alispánhoz, melyben az izraelita lakosságnak kóser marhahússali elláthatása szempontjából Szécsény vagy Losoncbóli behozatalát engedélyeztetni kérte.” Az alispán ideiglenesen elfogadta a kóser hús Szécsényből történő beszállítását, de számos szabályt kötött ki. Ugyanakkor a fő hangsúlyt arra helyezte, hogy az elmérgesedett ügy végleges lezárása érdekében az össze s érintett meghívásával egy értekezletet fog mielőbb összehívni. Az értekezlet „az alispán úr elnöklete alatt a város bíró (Megj.: Reményi Károly, M. B), városjegyző városi tiszti orvos, továbbá városi állatorvos, városi rendőrtanácsos, az izr. hitközség képviseletében Lővinger József jegyző és a 4 mészáros jelenlétében megtartatott. Miután a hitközség részéről a tárgyalási napon írásbeli oly jelentés adatott az alispán úrhoz, hogy renitens mészárosok és a hitközség közt november 1.-én megegyezés jött létre, melyszerint ezek, valamint a többi mészárosok 1-1 kóser marha után 3 frt 25 krt-t fizetnek a hitközség pénztárába, ezen megállapodás 1888. év végéig terjedőleg az alispán úr által tudomásul vétetett, s figyelmeztettek a mészárosok, mi szerint a közösség érdekeinek a szem előtt tartásával méltányos árakat szabjanak, nehogy szigorú limitátió alkalmazása keljen sort keríteni.”
  82.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. november 27. 48. szám
    „Vasút ügy. November 21.-én a város képviselőtestülete rendkívüli közgyűlésre gyűlt egybe, s meg kell dícsérnünk a képviselő tag urakat, hogy szem előtt tartva a tárgy fontosságát szokatlan nagy számban jelentek meg.” A tudósító ott látta - többek között - Weisz Salamont, Havas Gyulát, Feledi Henriket, Szilágyi Mórt, Elfer Edét, Streisinger Lipótot, Felsenburg Mórt -. Az előterjesztéshez - többek között – hozzászólt, sőt módosító javaslatokat tett Szilágyi Mór, Feledi Henrik, Havas Gyula, és Weisz Salamon.
  83.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. november 27. 48. szám
    „Reményfy József virágai. Tudvalevő, hogy az öreg úr igen szerette a virágokat. Erfurtból hozatott minden évben sokféle virágot és üvegházban nevelgette őket. Halála után a virágok Darvai Ármin könyvkereskedő üzletében volt megvásárolható.
  84. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. november 27. 48. szám
    „Halálozás. Schreiber Mór b.gyarmati lisztkereskedő polgártársunk szeretett fiatal neje november hó 25.-én reggel hirtelen kimúlt. A férj a jó nőt s a 8 gyermek a szeretett anyát siratja az elhunytban. Béke poraira!”
  85.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. november 27. 48. szám
    „Hírek. Hymen. Svarcz Ignácz, Svarcz Sámuel ismert és közbecsülésben álló nagybérlő fia november hó 22.-én tartá esküvőjét.
  86.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1887. december 18. 51. szám
    „Községi iskolaszéki ülés tartatott B.-Gyarmaton.” Az ülés számos napirendje és felszólalása, beszámolója, vitája között leírásra került: „Felsenburg Tivadar indítványozta, hogy a nemzeti intézet által létrehozott és a polgári iskola létesítésekor felajánlott „Földtehermentesítési” alap banki kötvénye csak 4%-os kamaton van.” Felsenburg szerint ezt a 25000 forintnyi alapítványi tőkét jobban kellene kamatoztatni a polgári iskola javára.
  87.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Január 15. 3. szám
    Hírek. Elfer Ede a balassagyarmati Népbank aligazgatója 10 frtot tett le a város bírája kezeibe, hogy azon összegben a kemény hidegben tűzifa osztassék ki a város szegényei között valláskülönbség nélkül. A jó példa tehát nála is követésre talált, és mi azt nem győzzük a nagy nyomorúsággal szemben eléggé ajánlani és dicsérni.
  88.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Január 22. 4. szám
    ”Jótékonyság. A múlt hét folyamán Herczfeld László kereskedő 20 forintot tett le városbíránk” (Reményi Károly) „kezébe, hogy az összegen tüzelőfa vásároltassék s az a városi szegények között valláskülönbség nélkül kiosztassék.” Az adományból 109 család részesült. „Ezek után szintén kezdjük sajnálni, ha megvalósul a hír, hogy Herczfeld László úr városunkat még ez év folyamán végképp elhagyni s Buda-pestre költözni szándékozik”.
  89.  Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Január 22. 4. szám
    „A húslimitáció Balassa-Gyarmaton”. Scitovszky János alispán aláírásával teljes terjedelemben közzé tették a B.-Gyarmat képviselőtestületének jogerős határozatát, „mely szerint a húsár limit plafonja 4 évnél idősebb marhák húsának kilogramja után 40 krban, 4 éven aluli marhák húsa után pedig 36 krban állapíttatik meg.” Az intézkedés indoka volt. Hogy „B.-Gyarmaton a izr. hitközség s a mészárosok közt létre jött egyezség által a marhahús ára annyira megdrágíttatott, hogy különösen a fogyasztói közönségnek szegényebb osztálya ezen első rendű élelmi czikket nélkülözni kénytelen.” Mert amíg a járás községeiben 36-40 kr között ingadozott a marhahús ára, addig B.- Gyarmaton 48 kr. volt.
  90. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Január 29. 5. szám
    „Felhívás a b.gyarmati népbank részvényeseihez. Reményfy József népbanki megüresedett igazgatói állása kerül többek között betöltésre. A felhívást aláírásukkal hitelesítő 10 tagú vezetőség tagjai között megtalálható volt Kohn Márk, Havas Gyula, Pollatsek Márk és Reményi Károly a város első embere.
  91. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Január 29. 5. szám
    „B.-Gyarmat város közgyűlése által megválasztott 10 tagú árvíz bizottság tagjai” között volt – többek között -: Reményi Károly városi főbíró (elnök), Elfer Ede, Havas Gyula, Kondor József.
  92. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Január 29. 5. szám
    „A nagy hó súlya alatt B.-Gyarmaton több ház összeroskadt”, többek között a Jeruzsálem utczában is.
  93. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Január 29. 5. szám
    „Hírek. Temetés és emberölés.”Vadkert városa (B.-Gyarmattól mintegy tizenöt kilométernyire Megj.: M.B.) január 23.-án brutális jeleneteknek volt színhelye. Az történt ugyanis, hogy azon a napon egy izraelita vallású személyt temettek. A temetési menet után több nőtincsi fuvaros haladt búzával rakott szekerekkel. A fuvarosok nem voltak tekintettel a temetési szertartásra, ahelyett, hogy megálltak volna és megvárták volna a gyásznép elhaladását „neki hajtottak az izraelitáknak. Az izraeliták közül többen neki mentek a fuvarosoknak, s a lovakat ütlegelték. Ekkor kölcsönös dulakodás támadt, miközben egy fiatal suhancz farúddal olyat ütött egy Berger László nevű izraelita fejére, hogy nevezettnek agyveleje nyomban szétloccsant és Berger legott szörnyet halt. Az elővizsgálat és törvényszéki bonczolás Vadkerten Zeke Kálmán járásbíró és a (balassagyarmati lakos, Megj.: M.B.) Dr. Feledi Ferencz járási orvos közbejöttével Január 25.-én ejtetett meg.”
  94. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Február 19. 8. szám
    „Közigazgatási bizottsági ülés a megyeszékhelyen B.-Gyarmaton. Izraelita zugiskolák. A nagyoroszi és a füleki izraeliták már előbbről értesítve lettek, hogy izraelita felekezeti iskolát csak úgy állíthatnak fel, ha kimutatják miszerint az alkalmazott egyén okleveles tanító, ha az iskola fenntartás összes költségeit az izraelita lakosság összessége biztosítja, s ha az országos nyugdíj alap járulékát fizetni fogják. Ezen feltételeket sem a füleki, sem a nagyoroszi izraeliták mai napig sem teljesítették, mindannak daczára mindkét helyen izr. zugiskola leledzik. A bizottság mindkét zugiskola lezáratását elrendelte s egysersmind kimondta azt is, hogy az izr. tanköteles gyermekek az odavaló róm. katholikus iskolába kényszer alkalmazása mellett is tereltessenek be. Füleken bizonyos Ungár Móricz tanított a zug iskolában, kiről azt mondják, hogy igen gyenge tanító. A hazafias izraeliták csak örülhetnek az ilyen erélyes és helyes intézkedésnek.
  95. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Február 5. 6. szám
    „A b.gyarmati előljáróság megválasztása. Reményi Károly 3 év után - általános egyetértés mellett – egyhangúlag újra megválasztatott.” A 6 tanácsnok közül kettő Volf Adolf és Kohn Ignácz a zsidó közösség tagja volt.
  96. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Február 19. 8. szám
    „Hírek. Reményi Károly közbecsülésben álló városi főbíránk s lapunk tisztelt főmunkatársa eljegyezte Dévény Aranka kisasszonyt özv. Dévény Bertalanné leányát, s Dévény István B.–Gyarmat város egykori híres főjegyzőjének unokáját.
  97. Nógrádi lapok Honti Híradó 1888. Február 19. 8. szám
    „Hírek. Berczel Lipót b.gyarmati jóhírnevű kereskedő úgy mint az előző években a jelen tanévben is egy állami elemi iskolai tanulót teljes téli öltözettel látott el, miért is nevezett iskola tantestülete, a nemeslelkű adakozónak köszönetét ezúttal nyilvánítja.
  98. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Március 4. 10. szám
    „Hírek. Böjti tánczvigadalmak. Rövid volt az idei farsang ezért átnyúlt a böjtbe is. „Két piknik” zajlott le március elején. Az egyik piknikről elmondhatjuk, hogy azon körben, melyre számítva volt minden tekintetben igen sikerült, a legjobb izraelita családok nagy számban voltak itt képviselve: a hangulat magyar nemzeties, a társalgás előkelő volt, a toilettek ízléses egyszerűségük által tűntek ki.. A Barth által készített három fogású közlakomával pedig bármíly ínyencz is meg lehetett elégedve.”.(Este 10 órakor)„Utána gyümölcs, fagylalt, fekete kávé, éjfél 2-kor thea és hideg étkek, hajnal után káposztalé. Megjelentek - többek között -: dr. Berczel Henrikné, Benedek Sománé, Dravai Árminné, Doman Bernátné, dr. Heksch Józsefné, Himler Adolfné, Jaulusz Ferenczné, dr. Keleti Kálmánné, Kígyósi Ignácné, Kohn Árminné, Kohn Márkné, Kohn Józsefné, Klein Fülöpné, Polatsek Ferenczné, Schmidl Sándorné, Schwartz Ignáczné, Schwartz Simonné, ifj. Weisz Árminné, Weisz Dávidné, Weisz Jakabné, Weisz Ignáczné, Weisz Mórné, Weisz Simonné, Ungár Zsigáné,, lányok közül: Büchle Regina, Doman Róza, Gráber Szidi, Heksch nővérek, Klein Etel, Kohn Ilka, Schőnfeld és Schmidl nővérek, Weisz Josefin, Weisz Vilma, Zinner Helén kisasszonyok...
    Halljuk, hogy az izraelita ifjúság hasonló társas estélyeket a nyárig minden hónapban szándékozik rendezni, azon kérdésünkre, hogy miért tartják ez estélyeket csaknem kizárólag a saját felekezeti körükben s miért nem vesznek részt a jobb családok a keresztények által rendezett mulattságokban is, leplezetlenül kijelentették, mert úgymond nőik és leányaik más mulattságokon midőn megjelennek mellőzésnek vannak kitéve. E felfogást azonban részünkről nem oszthatjuk egészen, mert ha akadnak is itt-ott még előítéletes és türelmetlen felfogásúakkal, a művelt nagy többségről ezt állítani még sem lehet. Egy kis város társadalmi élete pedig nem tűri meg, hogy az intelligensebb családok is kasztok és felekezetekre oszoljanak. Ne legyünk tehát egyes kivételek miatt túlérzékenyek, kövessük más polgáriasodott magyar városok példáját, a jó harmónia minden szép és jó ügynek csak hasznára fog válni városunkban is.
  99. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. április 15. 16. szám
    „Hús árszabás Balassa-Gyarmaton. A földmívelés, ipar és kereskedelemügyi m. kir. miniszter a vármegye alispánjának másodfokon hozott határozatát jóváhagyta. Ezért ez életbe lépett és a város elöljárósága kihirdette: a mészárosok pedig az iparszabadságukat korlátozó felsőbb határozaton akkép kívánnak bosszút állni, hogy a 4 éven felüli marhahús kilogrammját is úgy mint a verseny megnyílta óta, folyvást csak 36 krajczáron fogják mérni. Az ilyen nemes bosszút dícsérjük!
  100. Nógrádi Lapok Honti Híradó Március 25. 13.szám
    „A b.gyarmati árvíz március 13.-án elöntötte a házakat az Ipoly mentén. A kiáradt folyó ilyenkor többszörösére duzzad. Múltkor sietve írt közlésünkből kimaradt fölemlítése több olyan mozzanatnak mit a történeti hűség szempontjából méltó feljegyezni: ily mozzanat volt, hogy a Kohn Mór fakereskedő czég, midőn a ladikok nagy hiánya feltűnt, sietve faanyagokat hozatott a vészhely közelébe s ácsaival pár pillanat alatt 4 úszó talpat üttetett össze és bocsájtott díjtalanul a mentők rendelkezésére.”
  101. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. március 25. 13. szám
    „Hírek. Adományok.” A 4 tagú árvízbizottság határozatából , melynek Elfer Ede és Kondor József is tagja volt két-két ívet köröztettek „pénzbeli ill. élelmiszersegély egybegyűjtése végett”. A 35 család ellátásához az első körben 55 adakozó járult hozzá. Az adakozók, mintegy 80 %-a zsidó származású volt. Úgymint Berczell Lipót, aki 2 zsák lisztet adott, Schmidl Samu 3 zsák krumplival, Elfer Ede 1 zsák liszttel, Lehr Ferencz pék ingyen sütés vállalásával, Schwarcz Mór 1 zsák liszttel, , Schlésinger Károly hentes 5 kiló hússal, Himmler Márk 5 kiló rizzsel, Feledi Ignácz 10 kiló rizzsel, Herczfeld és Winter 6 liter borsóval, Schreiber Mór 2 kiló sóval, Schreiber Jónás 5 kiló liszttel, Weisz Márk 3 kiló sóval, Weisz Márkus 2 kiló hússal, Abeless Samu 5 kiló liszttel, Lővi Mór 5 kiló rizzsel, Klein Fülöp 5 kiló liszttel, Polatsek Henrik fél kila rozzsal, Doman Ignácz fél kila rozzsal, Weisz Jakab 3 kiló liszttel, Schlésinger 1 kenyérrel, Stiller Jónás 5 liter pálinkával, Büchler Ignácz 2 kenyérrel, Kohn Samu 5 kiló liszttel, Jaulusz Zsiga 5 kiló rizzsel, Schwarcz Samu 20 kenyérrel, 3 db birkával, 2 zsák krumplival, Schvarcz Simon 3 zsák krumplival, Veczler Éva 5 kiló liszttel, Quittner Dávidné 5 liter pálinkával, Büchler Pinkasz 3 dr kenyérrel, Meiszner József 3 db kenyérrel, Elfer Izsák 3 liter pálinkával, Streisinger Lipót 1/2 öl fával, Kohn Mór 1/4 öl fával, Schvarcz Ignáczné 2 liter pálinkával, Jónás Adolf 20 kiló liszttel, Klein Lipót 3 kiló sóval, Felsenburg Tivadar 10 kiló rizzsel, Lővi Ignácz 2 kiló liszttel, Weisz Deborach fél kenyérrel, Kohn Adolfné 5 kiló darával, Szommer Károly 10 liter babbal, Schőnfeld Izraelné 10 liter pálinkával” járult hozzá az elsősorban „tót ajkú” városi paraszt réteget érintő árvízkárosultak élelmiszerrel történő ellátásához.
  102. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. április 29. 18. szám
    „Balassa-Gyarmat város társadalmi viszonyairól. A cikk írója nehezményezi a politikai-, vallási és bármi nemű „klikkesedést”. Sőt hátrányosnak tartja a haza, a város és az egyén számára egyaránt. Erre például hozza a helyi tavaszi báli elkülönüléseket. „Nagy baj az, ha egy oly kisebb városban, mint B.-Gyarmat városa a születési és hitfelekezeti különbségekből kifejlett, s egyrészt a rosszakarat s másrészt a vallási fanatizmus által folytonossan szított ellentétek s ellenségeskedések a lakosságnak a közügyek teréni egyesü-lését megnehezítik” ennek volt az egyik megnyilvánulása, az a jelenség, hogy a különböző (értsd.: zsidó és keresztény) hitfelekezetek nem hívták meg egymást saját báli rendezvényeikre. „Mi volt az íly eljárásnak a következmé-nye? Hogy nevezett két hitfelekezet közötti egyenetlenség most fokozódva, nagyobb mérvben áll fenn, mint eddig volt. Kérdem volt-e erre nekünk szükségünk? Bizonyára nem.”...”Valóban igen nevetséges dolog lenne az, ha ily közbejött inczidensekből eredő kicsinyes aprehenziók miatt városunkban fennálló s eredménnyel működő közmívelődési egyletek s társulatok pártolásától visszavonulnánk”.
  103. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. május 13.
    „Hírek. Lustig Salamon b.-gyarmati lakosnak kiskorú Ferencz nevű fia „Ligeti”-re magyarosítá nevét.”
  104. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. június 17. 25. szám
    „Hírek. A b.-gyarmati állami elemi iskola tisztelt tantestülete által június hó 12.-én a podluzsányi erdőben rendezett majális koronája volt az eddigi majálisoknak. A 4 osztály mindenrendű és vallású növendékei a zöld erdőben nagyon jól érezték magukat, ettek, ittak, táncoltak és olimpiai versenyre is keltek egymással szavalat, ének és testgyakorlat terén. A tantestület és az iskolai alkalmazottakon túlmenően a szülők is jelen voltak. A jó ebédről a kitelepült Teller Ignácz derék vendéglősünk jóízű magyaros étel föltálalásával gondoskodott. Íly körülmények között a pohárköszöntők sem maradhattak el. Igen örvendetes jelenségnek tűnt fel az is, hogy ami iránt már régóta prédikálunk, ezen majálison megvalósítva volt. Ugyanis a kereszténycsaládok az izraelita családokkal nemcsak, hogy szépen összefértek, hanem a legszebb harmóniában együtt mulattak.
  105. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1988. Július 1. 27. szám
    Hírek. Smidl Sándor szódagyárában B.-Gyarmaton nagy szerencsétlenség történt jún. 25.-én országos vásár lévén, a szóda nagy kelendőségnek örvendett. Hogy minél gyorsabban állíthassák elő, nagy gőzerőt fejtettek ki, s a palaczk szétrepedése ellen szolgáló vas védkosarat nem használták. Egy palaczk szétrepedt a nagy nyomástól és egy Zahorecz nevű napszámost súlyosan megsebesített. Feje és keze egyaránt megsérült és elájultan szállították a kórházba. Megjelent szolgabíró megállapította, hogy a szódagyár „rozzant állapotú és tisztátalan is”, melyet hatóságilag bezáratott.
  106. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. augusztus 12. 33.szám
    „Hymen. Zimányi Jenő surányi körjegyző e napokban jegyezte el Herencsényben Schőnberger Eszti kisasszonyt özv. Schőnberg Zsigmondné szül.: Schulteisz Hermin bájos leányát. A menyasszony az izraelita hitről a keresztény hitre tért át.
  107. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Július 22. 30. szám
    „Hírek. Püspök és rabbi. Schuszter Konstantin váczi püspök kecskeméti bérmalátogatása alakalmával Perlsz Ármin dr., kecskeméti rabbi a következő pohárköszöntőben üdvözölte a püspököt: ’Régen mondták már, hogy az, mi az ószövetséget az újtól elválasztja, nem több, mint egy vékony papírlap.’...’Én hozzáteszem …az ószövetség nyelve és szelleme a főkulcs, mellyel az új szövetségnek számtalan zárait megnyithatjuk’...’ Az „Effacta” szó az, melynek bűvereje előtt a süket fülek hallásra nyílnak és utolsó sóhaja a nagy szenvedőnek is ez volt: Éli, éli lámá szabaktáni. Ezen nyelvnek és szellemnek vagynak mi több ezredéves hordozói és letéteményesei.’...’ De e hit szentírásán kívül van nekünk még egy másik bibliánk is a hol még egy vékony papírlevél sem választ el bennünket egymástól: ez a hazaszeretet bibliája. Ennek minden egyes könyve, minden egyes polgár számára csak egy nyelven van írva: magyarul.’...’A nemzeti önérzület föllángolásának dicső napjaiban mi is letettük vagyonunkat, templomaink szent edényeit a haza oltárára, a mi ifjaink is ontották véröket a dicsőség csatamezőin, a béke és kitartó munka korszakában pedig mi is elfoglaltuk helyeinket és készséggel állítottuk időnket, szorgalmunkat, szerény tehetségeinket hazánk jólétének, a magyar történet, tudomány és művészet szolgálatába.’
  108. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. Szeptember 2. 36. szám 
    „Hírek. A Magyar Koronához czímzett gyógyszertár B.-Gyarmaton tulajdonost cserélt. A gyógyszertári reáljogot, mely eddig Sugár Móré volt Kanitz Ödön vette meg 27.000 ftért, a régi Feisztl-féle házat pedig, melyben a patika eddigi Helyisége volt Felsenburg Tivadar a balassagyarmati dohányáru tőzsde tulajdonosa, a köztiszteletben álló családfő, 15.600 ftért.
  109. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1888. október 14. 42. szám
    „Hírek. A kóserhús árusítása. A m. kir. földmívelés-, ipar és kereskedelmi miniszter rendeletileg tiltja el a helyi törvényhatóságokat attól, hogy az izraelita hitközségek kóserhús mérési-eladási üzletébe beleavatkozzanak, mert köztudomású padig, hogy az úgynevezett kóserhús az izraelita vallással szorosan összefüggő tárgyat képezvén, a kóser hússal járó ipari és kereskedelmi üzletre nézve az ipartörvény intézkedései egyedül nem alkalmazhatók hanem arra, mint vallási intézményre, a zsidó hitközségek önkormányzata által megállapított korlátok is irányadók...Ezen elvből kifolyólag a vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztériummal egyetértőleg kijelentem, hogy a kóser hús a szabad ipar tárgyát nem képezi…kik ezt a hitközség engedelme nélkül gyakorolják, eltiltandók. A rendőri és ipari hatóságok a ’mellékelt rendelet’ alapján annál is inkább szigorúan járjanak el, mert az izraelita hitközségek legnagyobb részben csakis a kóserhús szolgáltatásából folyó javadalmaikból tartják fenn iskolai, vallási és humanisztikus intézményeiket.
  110. Nógrádi Hírlap Honti Híradó 1889. április 21. 16.szám
    „Hírek. Halálozás. B.-Gyarmaton Rosenbaum Jakob volt tímár és B.-Gyarmat városának az (18)50-es években egyik városi kapitánya 75 éves korában elhunyt.
  111. Nógrádi lapok Honti Híradó 1889. Május 19. 20. szám
    „Hírek. Kitüntetés. Dr. Heksch állami honvéd ezredes-nek és helybeli gyakorló orvosnak, mint az itteni állami elemi iskola tíz éven át gondnoksági tagja és intézeti orvosnak a tanügy körüli buzgalmáért a vallás és közoktatásügyi m. kir miniszter úr f. év 11 867.sz a K. rendeletével magas elismerését és köszönetét nyilvánította ki a kir. tanfelügyelőség útján.
  112. Nógrádi Hírlap Honti Híradó 1889. Május 26. 21. szám
    „Hírek. A városháza melletti Elfer-féle házban pár hónap előtt Silberer Adolf, régtől fennálló arany, ezüst és ékszer kereskedő e héten pedig tőszomszédja Kohn Miksa divatkereskedő jutott csődbe.
  113. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1889. Június 2. 22.szám
    „Hírek. Kohn Ármin b.-gyarmati lakos, háztulajdonos, hontmegyei nagybirtokos s mind ilyen ott a harmadik virilista, e hó 27.-én B.-Gyarmaton alig két napi súlyos betegség után hirtelen elhunyt. 29.-én főtisztelendő Deutsch József főrabbi bár jeles, de német (Megj.: német=jiddis M.B.) parentitája mellett nagy részvéttel temették őt el, s e részvétet meg is érdemelte, mert főleg az utóbbi években városunk szegényeire vallás különbség nélkül ténykedőleg sokszor gondolt. Ezen szép vonást akarták megőrizni és követni örökösei is, kik a temetés alkalmából 50 frtot küldöttek a városi elöljárósághoz azon czélból, hogy az összeget a keresztény hitfelekezetű szegények között kiosztassa, ami a jelzett időre pontosan meg is történt: félszáz szegénynek a napja lőn ílyképp könnyebbé téve. És úgy halljuk, hogy néhai Kohn Ármin volt polgártársunk végrendeletében is megemlékezett jótékony czélokról, amint hogy éltében buzgó gyámolítója volt nagycsalomi birtokos létére az ottani evangélikus egyháznak. A pap német halotti beszédét két okból kifogásoltuk: először, mert egy zászlószentelés alkalmából már tudjuk, hogy a főrabbi úr a magyar nyelvet is meglehetősen kezeli és így s ez a második ok, főleg oly egyén temetésénél, aki magyarságára sokat tartott, mint Kohn Ármin úr megfelelőbb lett volna a hazai nyelvet használni. Különben béke hamvaira!
  114. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1889. Szeptember 29. 39. szám
    „Hírek.. Az izraeliták engesztelő ünnepe szeptember 26.-án vette kezdetét és tart október 1.-ig. Igen kegyeletes ünnepek ezek, mert ilyenkor az izraeliták mintegy Istenhez térve az egymás elleni sértéseket kölcsönösen megbocsátják egymásnak.
  115. Nógrádi Lapok Honti Híradó 1889. október 6. 40. szám
    A város és vidéke közönsége szíves figyelmébe márványsírkő raktáramat itt Balassa-Gyarmaton a városháza alatti bolt helyiségében, de különösen most halottak napjának közeledtével ajánlom dúsan felszerelt raktáramat. Új sírkő készítését, régi javítását vállalja Ifj. Rosenbaum Ignácz