A holocauszt hatása és utóélete Balassagyarmaton a holocausttól a XX./XXI. század fordulójáig

Majdán Béla:

A holocauszt hatása és utóélete  Balassagyarmaton  a holocausttól a XX./XXI. század  fordulójáig

Az európai zsidóság "vészkorszaka" - ,amely a történelem legembertelenebbül kitervelt tudatos népirtása volt - sajnálatos módon a magyarországi vidéki diaszpórák egyik legrégebbikének, a balassagyarmati közösségnek sem kegyelmezett...

Mint az a túlélő kevesek korabeli visszaemlékezéseiből is tudható - az egykoron lélekszámát illetően kétezres nagyságrendet képviselő – Ipoly menti minjan elhurcolt tagjainak még a tizede sem élte túl a borzalmakat. A holocaustot követően, a hajdan az egész megye gazdasági-kulturális életét befolyásoló diaszpóra a térségben betöltött történelmi szerepét, helyét szinte egyik napról a másikra elveszítette és több, mint félévezredes múltja a rohamosan halványuló emlékek közé sorolódott.

A holocaust hatása és a minjan

1945 után nemcsak a hitközség létszáma, gazdasági-, kulturális szerepe csökkent jelentős mértékben, de elmondható, hogy a háború előtti "zsidó élet" lehetőségei is alapjaiban rendültek meg Balassagyarmaton A koncentrációs táborokból és a munkaszolgálatból "hazaérkezettek" többsége számára az első megdöbbentő hatást az váltotta ki, hogy egykori lakásukhoz megérkezve már más, a véglegesen berendezkedett, "törvényes" új tulajdonos nyitott számukra ajtót.. Megint mások egykori tárgyaikat ismerték föl idegenek használatában , stb...

Ezen közvetlen személyes traumákat eredményező hatásokon túlmenően további nehézségeket okozott az az általános helyzet, hogy a háborús pusztítás, az éhínség, a nyomor és a munkanélküliség korábban megélhetést biztosító egzisztenciákat zilált szét. Az új körülmények között sokan voltak, akik kereskedésüket, mesterségüket immáron ugyanott és ugyanúgy folytatni nem tudták, maguk és - általában - "csonkává tett" családjuk megélhetése érdekében szinte a semmiből kellett mindent újra kezdeni.

Tovább nehezítette a helyzetet, hogy Nógrád megye korabeli székhelye, Balassagyarmat saját területei egyötödét, gazdasági-kulturális vonzáskörzetének mintegy felét elveszítve - a XX. században immáron második alakalommal - újra "trianoni határváros"-sá lett. Az országhatáron belüli és az azon kívüli, gazdasági vérkeringés bénultsága, a kereskedelmi életnek a cserekereskedelem szintjére történő visszasüllyedése, az egyik napról a másikra elértéktelenedő pénz mellett Balassagyarmaton az 1945 után kialakulófélben lévő politikai környezet sem kedvezett a helyi zsidó közösségnek.

Egyrészt - furcsa módon, éppen a holocaust után - ebben az időben a zsidósággal kapcsolatos kérdések még inkább az általános társadalmi tabutémák közé sorolódtak, másrészt a város maga is a "polgári reakciós fészek" bélyegét kezdte ettől az időtől fogva hurcolni magán. Megindultak az előkészületek a megyeszékhely címmel együtt a hivatali, gazdasági, kulturális élet megyei irányításának Balassagyarmatról Salgótarjánba történő áthelyezésére. Mind gyakrabban lehetett hallani az ipari üzemek, a nagy és kiskereskedelmi boltok közeli államosításának lehetőségeiről, majd magáról az államosításokról, a polgári élet, a polgári egzisztencia elleni "osztályharc" szükségességéről, a "népbutító vallás" - így a több ezer éves zsidó értékek, hagyományok - "meghaladását", fölszámolását egyre erőszakosabban szorgalmazó központi akarat előretöréséről... Mindezek ellenérzéseket, sőt félelmet és gazdasági, megélhetési bizonytalanságot vontak maguk után.

Nem a véletlen műve tehát, hogy a túlélő "hazatértek" maroknyi csoportja már 1945 tavaszán tovább fogyott. Voltak ugyanis olyanok, akik csak a legminimálisabb időt tartózkodtak abban a városban, amely életük szörnyű tragédiájának első állomásává vált. Mindössze azt a pár órát voltak képesek eltölteni egykoron szeretett városukban, Balassagyarmaton, ameddig az elrejtett, - általában a volt gettó területén földbe ásott - maradék értékeiket megkeresték és sietve távoztak is, hátat fordítva mindannak, ami addig az életüket jelentette. Az átélt borzalmak, a Thököly és a Hunyadi utcai gettó és a bevagonírozás emlékei, a meggyilkolt hozzátartozók után maradt űr, egykori tulajdonuk visszaszerzésének lehetetlensége stb. mind-mind az elmenekülés útjának választását erősítették meg. Többségében ők voltak azok, akik nemcsak Balassagyarmatot, de hajdani hazájukat, Magyarországot is végleg el kívánták hagyni és valahai magyarságukat el kívánták felejteni. Utólagos rekonstrukció alapján ma már tudjuk, hogy egykori balassagyarmati zsidó személyek a világ valamennyi kontinensére elkerültek ill. állampolgárságukat is megváltoztatva ott véglegesen letelepültek.

Voltak olyanok is, akik csak a városnak, Balassagyarmatnak fordítottak hátat, de magyarságukat megtartva, elsősorban Budapestre költöztek. Volt, aki a holocaust után "magyarországi magyar zsidónak", mások "Magyarországon élő zsidónak", megint mások "külföldre települt magyar zsidónak", vagy "magyar anyanyelvű külföldön élő zsidónak", stb. definiálta immáron önmagát. (A kép azonban még ennél is sokkal bonyolultabb és sokszínűbb volt, melynek részletes és teljes feltárása egy újabb, külön dolgozat témája lehet.)

A holocaustot túlélő és Balassagyarmaton maradt kevesekről - is - elmondhatjuk, hogy az átélt tragédiák sokkhatása alól nehezen szabadulva megpróbálták újrakezdeni, újraértelmezni életüket. Ezek az újrakezdések, újraértelmezések egyediek és személyre szabottak voltak. Egyesek mélyen vallásosakká váltak, mások menekülve "zsidó múltjuktól" kereszténnyé "átkeresztelkedtek", megint mások a "holocaustot megengedő Isten" - és a zsidó vallás - esküdt tagadójává és kibékíthetetlen ellenségévé, "osztályharcos ateistává" váltak. A közhiedelemmel, előítéletekkel szemben az - egyébként korábban sem egységes, nem homogén - zsidóság a holocaust hatása nyomán tovább polarizálódott. Megosztottságát, széttagoltságát, - nem egyszer saját közösségével, népével, szülei hitével való szembefordulását - szinte a végletekig fokozta az 1945 - ,de még inkább 1948 - után útjára indult politikai környezet, amelynek nyomán hamarosan Balassagyarmaton egyes zsidó személyek, csoportok, társadalmi rétegek egyenesen esküdt, - korabeli szóhasználattal élve - "antagonisztikus ellenségévé" váltak más zsidó személyeknek, csoportoknak, társadalmi rétegeknek.

A rövidesen előtérbe kerülő államosítások idején "élet-halál osztályharcot" vívott egymással az államosításokat ellenző, a tradicionális polgári és a zsidó vallási törvényeket tisztelő erőket képviselők tábora Gansel Móric vezetésével, valamint a mindent köztulajdonba venni kívánók köre, mindenekelőtt a Lombos /Lőwy/-fivérek /Lajos és Márton/ vezényletével. A kíméletlen politikai harc személyes pikantériája, hogy Lombos /Lőwy/ Márton évekig alkalmazottja, segédje volt a jómódú Gansel Móric divat nagykereskedőnek.

A balassagyarmati zsidó közösségről tehát a "felszabadulást" követő hónapokban, években elmondhatjuk, hogy az létszámában jelentősen összezsugorodott és erősen atomizálódott diaszpórát alkotott, amely már messze nem képviselt olyan gazdasági-kulturális-vallási potenciált, mint a vészkorszak előtt.

Balassagyarmat a "fordulat éve"/1948/, - a kommunista párt hatalomra jutása - után olyan központilag, tudatosan visszafejlesztésre ítélt, határ menti kisvárossá süllyedt vissza, amelynek az Ipolyon túli, "felvidéki" hatása, gazdasági vonzóereje minimálisra sorvadt. A szinte semmiből újra kezdő, boltot nyitó kiskereskedők mire ismét talpra tudtak volna állni szembetalálták magukat a mindent lesöprő államosítási szándékkal. Ez elől a folyamat elől - a második hullámban - távoztak el a városból a jobb módú kereskedők ill. azok családtagjai. Voltak olyanok /pl. a Szántó család/, akik már csak a várost átszelő, határfolyóvá lett Ipolyon keresztül tudtak átszökni - az éjszaka leple alatt - a szomszédos Csehszlovákiába, ahonnan Pozsonyon és Bécsen át sikerült Nyugatra ill. az éppen az idő tájt születő Izrael Államba eljutniuk.

A balassagyarmati közösség további fogyása következik be az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom idején, amikor is a néhány napon át tárva-nyitva álló nyugati zöld határon sikerül azoknak kijutniuk az országból, akik korábban nem merték a távozás kockázatos útját fölvállalni, de korántsem voltak hívei a magyarországi sztálinisztikus társadalmi berendezkedésnek. A távozók utolsó hullámát jelenti a Fränk, a Nádel és a Goldman családok Budapestre távozása az 1970-es évek első felében. Ekkorra a Balassagyarmaton élő, magukat zsidó vallásúnak tartó családok száma oly mértékben lecsökkent, hogy az utóbb említett három család távozása után a minjan a megszűnés határára jutott.

Itt említjük meg, hogy a holocauszt időszakát követően a közösségével együtt mártírhalált halt Deutsch Dávid főrabbi veje Kálmán Pinkász lett a helyi hitközség rabbija, akinek az 1940-es évek végén történő Izraelbe való távozása után a városban rabbiság ill. önálló rabbi már többet sohasem működött.

Ettől az időtől kezdődően a következő három évtizeden keresztül egyre csökkenő létszámmal került sor istentiszteletekre a Hunyadi utcai imaházban. Az 50-es, 60-as években - bár már rabbi jelenléte nélkül, de - szombatonként még megtartásra kerülnek a templomi szertartások.

Az utolsó - hitéleti szempontból még elfogadható - istentiszteletre 1980-ban került sor, melyen - a vallási előírás szerinti minimálisan tíz férfi - vett részt: - többek között - Bauer József, Kohn József, Kohn Gábor, Róth József... Ezzel az együttléttel szűnt meg valójában a helyi minjan, a magyarországi zsidóság egyik legrégibb hitközsége.

Itt szükséges említést tenni arról, hogy miután 1944 december 9.-én hajnalban a városba betörtek a szovjet katonai előőrsök a nagy sietséggel távozó német alakulatoknak még annyi idejük maradt, hogy - az addig általuk élelmiszer és lőszer raktárnak használt - monumentális zsinagóga épületének mennyezetét szétrobbantsák. Mivel az 1950-es évek elejéig torzón álló hatalmas épület fölújítására sem a városnak, sem a maroknyivá zsugorodott és megélhetéséért küzdő hitközség tagjainak megfelelő anyagi ereje nem volt a szombati istentiszteletek megtartása érdekében a helyi közösség az egykori Chevra Kadisa /Szent Egylet/ Hunyadi utcai épületének nagytermét alakította át állandó imateremmé. Egyébként a németek barbár cselekedete önmagában is lehetetlenné tette volna a fölrobbantott hatalmas zsinagóga újjáépítését, hiszen a zsidó vallás szabályai szerint egy megszentségtelenített, lerombolt zsinagógát újra templomként használni nem lehetséges. Így vált Európa egyik legnagyobb és legszebb ortodox zsinagógája az esztelen pusztítás martalékává.

Minjan nélkül, az örökség védelme és ápolása

A hitközségi élet tehát az 1970-es évek elején válságba jutott, majd 1980-tól teljesen meg is szűnt, érdekes módon azonban ezzel párhuzamosan egy új, más jellegű folyamat indult el a balassagyarmati zsidó kultúra területén, az aktív hitéletet ekkortól az aktív hagyományápolás kezdte átvenni.

Ennek első, jelentős és látványos megnyilvánulása volt az 1970-es évek elején - közadakozásból - megépített mártír emlékmű elkészítése ill. fölavatása. Az emlékműre hozzátartozói kérésekre fölvésetett, mintegy 550 név bár csak az elhurcolt és elpusztított balassagyarmatiak lélekszámának mindössze egynegyedének állít emléket, mégis létesítése és mintegy a helyi "siratófal"-ként történő funkcionálása nagymértékben adott lendületet a helyi hagyományápolás megindulásának.

Az emlékműhöz és a temetőhöz történő zarándoklat tapasztalatai alapján kezdte meg végezni áldásos tevékenységét az 1970-es évek kezdetén Kertész István. Mint ahogyan azt az érintett az egyik vele készített ujságcikkben elmondta 1970-ben nyugdíjba kerülése idején döntött úgy, hogy életének hátralévő részét annak szenteli, hogy a balassagyarmati nagymultú zsidó közösség emlékeit ápolja és mintegy önkéntes temetői szolgálatként rendelkezésére áll mindazoknak, akik szeretteik sírját, vagy pedig az emlékművet fölkeresik. Mindezt akkor határozta el, amikor nyugdíjba vonulása utáni temetőlátogatása során szomorúan tapasztalta az elhanyagolt állapotokat, a száz számra földőlt sírköveket, az olvashatatlanná vált sírkőfeliratokat, a nagy gazt stb.

Elmondása szerint ekkor a XIX. századi neves helyi rabbi Deutsch Áron Dávid /a világhírű pozsonyi Sofer Moyse legkedvesebb tanítványa/ síremlékéhez ment és fogadalmat tett a temető teljes rendbetételére és gondozására. Ettől kezdve több, mint két évtizeden keresztül szinte minden nap Kertész István - télen-nyáron, ha esett, ha fújt - napközben a zsidó temetőben volt megtalálható. Jó idő esetén mindenekelőtt a sírkőfeliratok újravésésével ill. újrafestésével volt elfoglalva. Elfoglaltsága mellett mindig szakított időt arra, hogy a világ minden tájáról érkezett elszármazottak és utódaik, rokonaik számára megmutassa, hogy hol is található éppen - a mellesleg 5,5 kataszteri hold területen elterülő, mintegy 3400 sírkövet tartalmazó sírkertben - a messziről érkezett látogató hozzátartozójának a sírja. Kertész István tevékenysége a zsidóság körében messze földön legendássá vált.

Tevékenysége nyomán - Lombos /Lőwy/ Márton Balassagyarmat korabeli tanácselnöke támogatásának megnyerése révén keleti oldalról is bekerítésre került a zsidó temető, melynek eredményeképpen immáron teljesen körülkerítetté vált a sírkert.

A hitközség „elfogyása” következtében a balassagyarmati zsidó hagyományápolás az 1980-as évek végéig jószerével Kertész István „egyszemélyes”, önkéntes vállalásával, munkásságával volt azonosítható. Ezen túlmenően az örökség ápolásának keretében a minden esztendő júniusában - lehetőség szerint az elhurcolás időpontjához legközelebb eső vasárnapon - megtartásra kerülő „Mártirok Napján” a temetőben gyászistentiszteletre került sor, melyre ekkor a világ minden tájáról érkeznek elszármazottak, ill. az üldözöttek és meggyilkoltak hozzátartozói. Ezeken az alkalmakkor a megmaradottak igényének megfelelően Budapetről - a MIOK által hivatalosan kiküldött - rabbi és kántor tartotta meg a gyásszertartást.
Az évenkénti megemlékezések a holocaustnak a helyi zsidó közösségen belüli, sajátos, belső hagyományápolása volt.

A balassagyarmati zsidó örökség ápolása terén új folyamatot indított el az a körülmény, hogy a város mindig erős lokálpatrióta közösséggel és szemlélettel rendelkezett. Ennek eredményeként a Balassagyarmati Honismerei Kör egyik korabeli személyisége Vojtkó István, helytörténeti kutató elhatározta, hogy a holocauszt 40. évfordulója tiszteletére megírja visszaemlékezéseit egykori balassagyarmati zsidó barátai gyermekkorának fölidézésére.

A memoár elkészülte után azt a helyi Madách Imre Városi Könyvtár nyomtatásban 1000 példányban meg is jelentette. Ezzel párhuzamosan a város vezetése elhatározta, hogy a Hunyadi utcai volt Chevra Kadisa /1945 után imaterem/ utcai frontján egy emléktáblát helyeztet el a balassagyarmati mártírok tiszteletére. Egyebek mellett a „hitközségen kívül”-ről indítványozott lokálpatrióta megemlékező kezdeményezések hatása nyomán Majdán Béla, a Palóc Múzeum korabeli várostörténész muzeológusa 1987 óta kezdett gyűjtő-, kutató munkát végezni a balassagyarmati zsidó közösség múltjára vonatkozóan. Az általa megkezdett munkálatokat 1989/90 években a Soros Alapítvány két éves ösztöndíj odaítélésével támogatta, melyet követően 1991-ben a Balassagyarmati Honismereti Híradó című évkönyvben került megjelentetésre az első tudományos történeti publikáció a témakörben „Fejezetek a balassagyarmati zsidó közösség történetéből” címmel. Ez a tanulmány levéltári kutatások alapján elevenítette föl a nagymultú diszpóra történetét az 1724-től 1848-ig terjedő időszakban.

1992-ben Kertész Istvánt baleset éri. Egy hűvös késő téli napon a temetőből hazaérkezve - a fáradságtól ülve elszundítva - rázuhant a Hunyadi utca 24. szám alatti bérlakása szobájában bekapcsolt és fölforrósodott villanykályhára. Az idős, egyedülálló ember súlyos égési sebeket szenvedve a Városi Kórház Bőrgyógyászati osztályára került, ahol több hetes gondos kezelés után újra talpra állt. Rokonok, hozzátartozók híján azonban úgy döntött, hogy ellátása biztonsága érdekében - élete végéig immáron - a budapesti Amerikai úti „Szeretetkórház” lakója lesz. Ezen elhatározását Dr. Rózsa György bőrgyógyász, kórházi főorvos jelenlétében tudatta Majdán Béla várostörténésszel, hogy létre kívánja hozni a balassagyarmati zsidó örökség ápolását, kutatását elősegítő alapítványt, melynek céljaira 1.825.000 Ft-ot hagy maga után hátra a városban. Az alapítvány kuratóriumának tagjai sorába pedig - a balassagyarmati születésű - Bakos Lajost, a Zsidó Világkongresszus Kelet-európai Irodája alelnökét, Róth Józsefet, a helyi közösség képviselőjét, dr. Németh Györgyöt, Balassagyarmat polgármesterét, valamint Majdán Béla várostörténészt kérte föl, akik vállalták a feladatot.

A balassagyarmati zsidó értékek védelmében

Az Alapítvány céljául tűzte ki: „ a balassagyarmati zsidó közösség múltjának ápolását, a helyi izraelita temető és a Balassagyarmat Hunyadi u. 24. szám alatt lévő imaház gondozását, karbantartását, az itteni közösség és az elszármazottak számára kegyeleti és emlékhelyként történő kialakítását és működtetését.” Ennek szellemében látott hozzá a Kuratórium a munkához. Első jelentősebb eredménye volt - 1994-ben - a Hunyadi utcai volt-Chevra Kadisa (1945 után imaház) tetőzetének fölújítása, melynek nyomán megszűntetésre került az épület nagytermének (imatermének) folyamatos beázása. A beázás mellett az épület állaga összesenjében is egyre romló képet mutatott, a volt vallási célokat szolgáló terem egyre méltatlanabbá kezdett válni hajdani funkciójához.

Többféle elképzelés is fölmerült „hasznosítására”, melyek között iskolai tornaterem vagy étkezde, sőt a 90-es évek második felében még kocsma és játékterem kialakítását is fontolgatták egyesek. A Kertész István Alapítvány azonban azzal, hogy a tető - önerős - felújításával mindenki számára világos jelzésként hozzálátott az elhanyagolt épület rendbetételéhez egyértelműen jelezte az érdeklődő „hasznosítók” számára, hogy a Hunyadi utca 24 szám alatti volt egyleti-, majd istentiszteleti hely csak olyan módon kerülhet fölújításra, hogy abban az eredeti funkcióval megegyező vagy ahhoz közelálló feladatok ellátásának végzésére kerül sor. A kuratórium titkára Majdán Béla javaslatára a kuratórium már 1993-ban eldöntötte, hogy - az Alapítvány anyagi lehetőségeinek függvényében - több lépcsőben hozzá lát egy helyi zsidóságtörténeti gyűjtemény és kiállítóterem kialakításához. Minderről már az 1993. évi helyi, júniusi temetői megemlékezésre érkező elszármazottakkal - nyomtatott kiadvány formájában - tudatták is minden megjelenttel. Ez a nyomtatott kiadvány egyben az Alapítvány hosszú távú elképzeléseit is fölvázolta a helyi zsidó örökség értékeinek, hagyományainak megőrzése terén, melyből már akkor is kiolvasható volt a tudatos, sokirányú és hosszú távú cselekvés szándéka.

Ennek a végiggondolt programnak az egyik első állomása volt, hogy az Alapítványkuratóriuma szorgalmazta: Balassagyarmat Város Önkormányzata, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetése hívja fel a figyelmét az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségnek és az illetékes minisztériumoknak, hogy a balassagyarmati zsidó temetőt nyilvánítsák országosan védett műemlékké. Az elképzelést minden hivatalos főhatóság üdvözölte és 1993 nyarán - az országban első zsidó temetőként - Mádl Ferenc kultuszminiszter és Gyurkó János környezetvédelmi miniszter rendeletileg országos műemlékké nyilvánította az 5,5 kataszteri holdon elterülő, mintegy 3400 sírkövet tartalmazó kegyeleti helyet. /Ebben a kőfallal körülvett temetőben a XVIII század elejéig visszanyúlóan találhatóak meg a közösség tagjainak sírkövei./

1994. júniusában, a vészkorszak 50. évfordulóján az Alapítvány kezdeményezésére nagyszabású Holocaust Emléknap megrendezésére került sor a városban. A sokszínű és igényes program első eseményeként a temető bejáratánál álló ravatalozó-épület utcai frontján emléktábla elhelyezésére került. Az avató ünnepségen az elszármazottak tucatjai mellett megjelelentek a város polgárainak képviselői is dr. Németh György polgármester jelenléte mellett.

A rendezvényen - többek között - jelen volt Göncz Árpád köztársasági elnök személyes kép-viseletében Réti János ezredes, elnöki szárnysegéd, Beer Iván a Magyarországi Holocauszt Emlékbizottság elnöke, Bakos Lajos a Zsidó Világkongresszus Kelet-európai Irodájának alelnöke. Az emléktábla avató beszédet dr Németh György polgármester tartotta,, melyben a város lakossága nevében megkövette az elhurcolt egykor balassagyarmati zsidó mártírokat.

„...Úgy gondolom, minden szörnyűség ellenére valamiféle titokzatos és eltéphetetlen szál fűzi Önöket e városhoz. Egy, az Önök lelkében örökre ott csillogó sugár, amely a gyermekkori Balassagyarmatot idézi. Ez a fénysugár úgy tűnik minden sötétségen át utat tör magának és újra föleleveníti azt a nem is távoli időt, amikor e városban a zsidó kultúra csillaga magasan ragyogott. Akkor, amikor e történelmi település középületeit még Magos /Munk/ Dezső tervezte és építette közmegelégedésre. Amikor Lázárék seprűgyárában keresztény iparosok külföldi piacra készítették termékeiket, amikor Ganselék divatáru kereskedése igényes választékkal várta a város és a vármegye előkelőségeit. Amikor a megye parasztsága Kalmárék boltjából szerezte be a sokszínű palóc népviselet megannyi kellékét. Amikor Illovszkyék nyírjesi mintagazdaságának csodájára járhattak a gazdálkodók. Fölidézhetnénk a zsidó és a magyar kultúra értékeire egyaránt nevelő Boros Mór és Lőwinger József tanítók vagy éppen a tudós rabbi Deutsch Áron Dávid alakját. Beszélhetnénk a keresztény és zsidó gyarmati gyerekek számtalan közös iskolai és utcai élményeiről, de nem folytatom, mert nagyon hosszú kellene, hogy legyen a felsorolás. Elmondhatom, történelmileg igazolható: a zsidó kultúra több, mint fél évezreden át e város szerves és természetes részét képezte.
Balassagyarmat a magyarországi zsidó kultúra egyik jelentős szigete, diaszpórája volt. Hogy ez a város valóban példaértékű módon fogadta be a más tájakról elüldözötteket, arra szintén számos adalékot sorakoztathatnánk fel.”...

„... Ezért kétszeresen is tragikus az Önök számára, ha ezt a szót hallják, Balassagyarmat, mert egyszerre jelenti a megélt gyermekkor tovatűnt világát és a rettenet kezdetét. Tudom, hogy a soha be nem gyógyuló sebek egyike éppen ez. Ez a város a mai napon azonban a maga felelősségét fölvállalva itt és most ünnepélyesen megköveti Önöket! Megköveti, mert bár sem kitervelője, sem végrehajtója nem volt az embertelenségnek, de eltűrője igen...” Dr. Németh György beszédének végén ígéretet tett Balassagyarmat Város Önkormányzata nevében arra, hogy a balassagyarmati zsidó örökség ápolásában a város - lehetőségeihez mérten - minden támogatást meg kíván a továbbiakban is adni. Az emléktábla leleplezése után a jelenlévők Deutsch Áron Dávid rabbi sírjánál gyülekeztek és ott rövid közös ima megtartására került sor. Ezt követően Deutsch László budapesti főrabbi mondott gyászbeszédet a mártíremlékműnél, közreműködött Klein Ervin budapesti főkántor.

A temetői programot követően a jelenlévők a Mikszáth Kálmán Művelődési Központba sétáltak át, ahol Ács Irén fotóművész „Őrizd meg...” című kiállítását tekinthették meg, melyet Beer Iván nyitott meg.

Az időszaki tárlat az egykori balassagyarmati és szécsényi zsidó közösség elhurcolásának dokumentumaiból mutatott be egy válogatást. Az egész napos rendezvény további állomása-ként a helyi önkormányzat által biztosított közös ebéd elfogyasztásával folytatódott a Művelődési Központ éttermében, ahol Kővári Dezső - országos ortodox elnökségi tag - Kazinczy utcai /Budapest/, a kóser szalámi üzem vezetője révén helyszíni kóser étkezésre is mód nyílott.

Az emlékezetes közös ebéd után a Madách Imre Városi Könyvtár kupolatermében dr. Szita Szabolcs a Magyar Auschwitz Alapítvány - Holocaust Dokumentációs Központ vezetője, egyetemi docens tartott tudományos előadást „A holocaust üzenete a mának” címmel, melyet követően Majdán Béla várostörténész beszélt a balassagyarmati közösség múltjáról a XIX. század elejétől a XX. század közepéig.

Az egész napos eseményről a helyi Városi Televízió mellett mindkét megyei lap is részletesen beszámolt, széles körben tájékoztatva a város és a megye közvéleményét. Az esemény további utóhatásai közé tartozott továbbá, hogy a találkozás nyomán sokak köszönő levelet írtak utólag a rendezőknek, melynek révén az Alapítvány kapcsolatai újabb kanadai, izraeli, amerikai és magyar elszármazottakkal bővültek.
Ezek a kapcsolatbővítések a következő hónapokban újabb dokumentumok megküldésével is párosultak, melynek nyomán folyamatosan gazdagodott a helyi zsidóságtörténeti gyűjtemény.

A zsidó örökség ápolásának intézményesülése az Ipoly-mentén

Az Alapítvány működésének következő nagy elhatározása volt a Hunyadi utca 24. szám alatti volt imaterem belső fölújítási munkálatainak elvégeztetése. A teljes belső fölújítás első lépéseként 1997-ben megszüntetésre került az imaterem „raktár” jellege és kialakításra került egy fűtéssel, telefonnal ellátott irodahelység, amely egyben a folyamatosan gyarapodó helyi zsidóságtörténeti gyűjtemény külön tárolását is immáron lehetővé tette. 1998--ban a volt imaterem és frigyszekrény teljes újrafestetésére futotta az Alapítvány anyagi keretéből. Ezek a munkálatok tudatos előkészületei voltak a 2000. június 25-i intézményalapító és avató ünnepségnek. Ezen a napon került ugyanis hivatalosan is átadásra az „Ipoly menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem”. A holocaust 56. évfordulójának emlékére megrendezett esemény keretében először a temetői hagyományos gyászszertartásra került sor, melyen - többek között - megjelent Keller László, a Zsidó Világkongresszus Kelet-európai Irodájának elnöke, Zoltai Gusztáv a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója, valamint Juhász Péter Balassagyarmat város polgármestere is. A temetői szertartáson Róth József, a helyi szórvány zsidóság képviselője köszöntötte a megjelenteket, majd ifj. Majdán Béla Zelk Zoltán: Dorisici alkony című versét adta elő.

A temetői gyászszertartás után a megjelentek a Hunyadi utca 24. szám alatt gyülekeztek újra, ahol Keller László fölavatta Bakos Lajosnak, a Zsidó Világkongresszus Kelet-európai Irodája néhai ügyvezető igazgatójának emléktábláját. Az eseménysorozat további állomásaként előbb Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója adta át a felújított immáron többféle funkciót ellátó ima-, kiállító- és oktatótermet.

Az egykori imaterem úgy került a felújítás után kialakításra, hogy az imateremként, állandó kiállítási teremként és ifjúsági oktató ill. tudományos ismeretterjesztő tanteremként egyaránt képes legyen funkcionálni.

A megemlékező nap utolsó programjaként Andor Csaba irodalomtörténész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művének jiddis nyelvű kiadását mutatta be a megjelenteknek. A Madách Imre Irodalmi Társaság gondozásában 2000 tavaszán megjelentetett kötet kiadását a Kertész István Alapítvány is támogatta.

A 2000 június 25.-én fölavatott intézmény 2000. július 1-től „Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem„ néven megkezdte működését, melynek működési célját, kereteit, finanszírozási hátterét egy 1999. november 30.-án kelt négyoldalú „Megállapodás” rögzítette. A megállapodást a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója Zoltai Gusztáv, Balassagyarmat polgármestere Juhász Péter, Róth József, a helyi zsidó közösség vezetője, valamint Majdán Béla, a Kertész István Alapítvány kuratóriumi titkára fogadott el és szentesített aláírásával. A megállapodás Általános fejezet”-ében az alábbiak olvashatóak.

A volt-Chevra Kadisa (Szent Egylet) Balassagyarmat Hunyadi utca 24. sz. alatti épületének - az Alapítvány saját pénzeszközeiből történt - közelmúltbeli felújítása, jelentős összegű beruházása napjainkra megteremtette az alapját az Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóte-rem létesítéséhez, ill. működtetéséhez, melyet az alábbiak indokolnak:

- az Ipoly-menti nagymultú zsidó közösségek történetére vonatkozó folyamatosan gazdagodó gyűjtemény

- az országosan védett műemlékké nyilvánított temetőt és a volt-Chevra Kadisa épületét fölkereső sajátos nemzetközi turizmus , amely a világ minden égtája felől irányul Balassagyarmatra

- az elszármazottak hivatalos dokumentumokra vonatkozó nagyszámú megkeresései

- Balassagyarmat regionális iskolaváros szerepéből fakadóan az Ipoly-mente fiatalsá gának a zsidó kultúrával , valamint a zsidó és keresztény kultúra kölcsönhatásaival történő megismertetése

- „Palócország fővárosa” , Balassagyarmat sajátos és speciális idegenforgalmi látnivalóinak további gazdagítása.

A szerződő felek ezúton is kinyilvánítják, hogy egyaránt hasznosnak és szükségesnek ítélik meg az Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem (továbbiakban Kiállítóterem) létesítését és működtetését.”

A 2003 március 30-ig szóló szerződésben a felek „A megállapodás konkrét tartama” című részben rögzítették feladataikat, melyből kitűnik, hogy a Gyűjtemény és Kiállítóterem kialakításával, működtetésével kapcsolatos közvetlen teendők a Kertész István Alapítványt terhelik. A működés múzeális szakmai színvonalának és anyagi rentábilitásának felelőssége is az Alapítványt terheli, melyhez azonban a Mazsihisz és Balassagyarmat Önkormányzata mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatást nyújt. (A 2000. esztendőben Balassagyarmat Önkormányzata havi 35-, a Mazsihisz pedig havi 30 ezer Forint összeget utal át a Gyűjtemény és Kiállítóterem működésének biztosításához.)

A már említett négyoldalú megállapodás, valamint a zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem megnyitása révén új helyzet állott elő. A helyi örökség ápolása immáron intézményesült formában kerül megvalósításra. Itt szükséges megemlíteni, hogy az elmúlt évek során a Hunyadi utca 24. szám alatti volt Chevra Kadisa épületének felújítási munkálatai ill. a többfunkciós Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem kialakítása 2,5 millió Forintos / mintegy 10 ezer US dollár / nagyságrendű fejlesztése, beruházása volt a Kertész István Alapítványnak, melynek meg-valósítása nagyobbrészt saját forrásból, kisebb részt a Soros Alapítványtól, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványtól pályázati úton elnyert ill. Balassagyarmat Város Önkormányzata által megítélt támogatásokból tevődött össze. Mindezeken túlmenően az elszármazottak magán adományai is jelentősen segítették a Gyűjtemény és Kiállítóterem létrehozását, melyek közül külön említést érdemel az Izraelben, Givat Shmuelben élő Sapir Matitjahu /Szántó Miklós/, aki az izraeli egykori balassagyarmati személyek megkeresése révén mintegy 600 US dollárt gyűjtött össze és juttatott el a felújítási munkálatok elősegítésére.

Az Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem működésének megindulása tovább erősítette a balassagyarmati zsidó örökség ápolását, a holocaust tragédiájának széleskörű történelmi megismertetését. A 2000. év második félévétől kezdődően általános és középiskolás tanulók osztályonkénti rendhagyó, interaktív történelem óráinak megtartására kerül sor a Hunyadi utcai emlékhelyen, melynek keretében a város és környéke keresztény származású ifjúsága módszeresen és rendszeresen ismerkedhet meg egyrészt általában a zsidó kultúrával, másrészt a zsidó és a keresztény kultúra kölcsönhatásaival, valamint a félezer évnél is idősebb helyi zsidó közösség történetével a kezdetektől a holocaustig. Ez az intézmény Magyarországon az első olyan hely, ahol „eredeti környezetben” – egy volt ortodox zsidó imaházban - ismerkedhetnek meg keresztény fiatalok a zsidó kultúrával.